Oldalak

2010. 06. 14.

Látogatás a Siemensnél

Elnézést kérek mindenkitől, aki már várta ezt a bejegyzést, sajnos technikai okok miatt nem tudtam előbb megírni.
Mint konyhastúdióban dolgozó lakberendező hivatalos vagyok időnként oktatásokra egy-egy háztartásigép gyártó céghez. A Siemens - hivatalosan a BSH , a Siemens és a Bosch márka magyarországi leányvállalata - már második éve azt az újítást vezette be oktatásain, hogy meghív egy médiában közismert szakácsot - a nevét sajnos reklámjogi okokból nem írhatom ide - , akivel közösen a cég gépeinek használatával megfőzünk egy teljes menüt és aztán persze meg is esszük közösen. Igen, megfőzünk, mert mi is segédkezünk ilyenkor a sütés főzésben. Mondhatom igazán jó ötlet és nagy élmény, több szempontból is: nem csak egy száraz ismeretanyag átadás történik, de használat közben ismerjük meg a gépeket és így természetesen sokkal jobban tudjuk ajánlani a vevőknek. Ezen kívül közelebbről is megismerjük egymást szakmabeliek, közvetlenebbül tudunk szót ejteni szakmai dolgokról vagy másról is és nem utolsó sorban megismerhetünk közelről egy "híres" embert, aki nagyon kellemes társasági ember, és akitől néhány konyhai fortélyt is kapunk ajándékba.
Beszélnék röviden néhány fontos újdonságról a cég háza táján. Az egyik, amit megtudtunk, hogy most már mindkét márkából kaphatóak olyan beépíthető mosogatógépek, amelyeket oszlopelembe is be lehet építeni, egyszerűen szólva ugyanúgy mint egy sütőt, méreteik is hasonlóak, ami főleg a gyári elemes bútorokkal dolgozóknak öröm. Ez eddig tudtommal más márkából konyhastúdióban vásárolva nem elérhető itt Magyarországon. Aztán nemsokára kapható egy új Bosch LCD kijelzős főzőlap, amely az oktatónk Varga Dani szerint a piacon egyedülálló. 56 sütő és főzőprogramot tartalmaz 30 nyelven, köztünk természetesen magyarul is, sütő- és főzőszenzorral is rendelkezik. Ez magasabb szintű kommunikációt tesz lehetővé a felhasználóknak, egyszerűbbé teszi bizonyos szempontból a gép kezelését. Bár ha valaki eddig a mobiltelefonját is nehezen tanulta meg kezelni, annak lehet, hogy egy régebbi típus is megteszi, aki viszont szereti a műszaki újdonságokat, annak figyelmébe ajánlom. Lesz még egy igazi újdonság, egy úgynevezett discControl (ez egy Pdf. dokumentum és a 11. oldalon megtalálhatjátok)kezelőfelület, ami úgy néz ki, hogy 4 darab kis fekete korong, mágneses tárcsa helyezkedik el elöl egy inox csíkba beletéve és ezeket forgatva lehet beállítani a kivánt hőmérsékletet.Amint tudok képeket is szerzek ezekről és bemutatom őket részletesebben.
És most következzék az élménybeszámoló a fényképekkel.

Teljes újdonságként idén meghívták Király Zsuzsannát, a Molinari Caffe ügyvezetőjét, aki fincsi kávékat főzött nekünk az alább látható Siemens csúcskategóriás kávéfőzőgépen és férjét, aki mesélt a kultúrált kávéivásról, a kávé minőségéről , pörköléséről és még sok minden más érdekességről.


Az előkészített asztal.


Ez egy ristretto - volt. Megittam :)
És így készül a latte macchiato.




Itt még üres a terep.



Kezdődhet a főzés!
Ők a gőzsütőre várnak.
Gorgonzola, szárzeller - nyersen is nagyon finom!
És a Siemens gőzsütő.
A spárga és a fehérbor barátkoznak, háttérben a szufléformák kivajazásra várnak.
Siemens digitális konyhai mérleg, nagyon mutatós és kis helyen elfér, mert ha nem használom összecsukhatom.
Fűszernövények háttérben a pultba épített Teppan Yakival.
Készülődik a csoki szufflé :)
Itt már kész a főfogás. Isteni volt.
Amit az előtérben láthattok egy nagyon szép fehér színű főzőlap. Touch Slider kezelőfelülettel. Az azt jelenti, hogy egy sávon fokozatosan végighúzod az ujjad, amíg el nem éred azt fokozatot, amit szeretnél.
Ez lett a spárgaleves, kis ropogósra sütött baconnal.
És bizony a mosogatót is bepakoltuk közben.
Készülnek a csoki szuflék.







Desszert: Csokiszuflé vanilia fagyival.
Akkor jó ha a belseje folyik. Minden nagyon finom volt!Nyamm!

2010. 06. 10.

Budapest az elledecor.com-on!!!



Mint már mondtam nem tudok jól angolul, de átfutottam a cikket. Szerintem egy-két elírás ellenére - amit a képaláírások közt találtam - jól eltalálták a város hangulatát, amikor azt írták: "Old-world grandeur meets youthful energy in this Eastern European city of elegant boulevards, graceful bridges, and bohemian nightlife.
Van szó benne a történelemről, ami itthagyta a nyomát jócskán, művészettörténti stílusok röpködnek, az Andrássy úti üzleteket is említik. Tényleg lehet kapni ajándéktárgyakat Sisi képmásával?
Aztán az Ecseri, Falk Miksa utca, Gödör és Liszt Ferenc tér, majd a híres emberek következnek.
Benne van a Costes nagy dicsősége is stb. stb.
Szerintem egy jó kis átlagos turistacsalogató, de mi lesz ha bemennek egy nyilvános WC-be? Na mindegy.Azért érdekes elovasni.
Blogger barátaim!
Nincs kedvetek valami hasonlót írni, mondjuk az Én Budapestem szterotip címmel - most nem jut eszembe jobb -? Saját egyéni látásmódoddal, mintha a külföldön élő barátaidnak írnád, hogy mi az amit te szeretsz benne. Megbeszélnénk egy napot, mondjuk 1 hónap múlva és aznap mindenki felteszi az ő Budapestjét a saját blogjára. Mi a véleményetek? Gondolkozzatok rajta.
Itt van egy-két kép is.


Ez a Parliament, ha nem tudnátok:



Ez itt az Antiques Bardoni. Nem tudom hol van. Tipp?



Ez itt pedig idézem: "A view of Parliament from Buda." Érdekes látószög...



Ez pedig a Gresham kapuja. Tényleg? Mindenesetre gyönyörű.

Az idő varázsa avagy a padló művészete


Bennetek milyen érzést ébreszt mezítláb végigmenni egy hajópadlón?

Nekem csodálatos, ha elképzelem, pláne ha az régi fából készült. Ez olyan pluszt ad hozzá számomra, amit nehezen fogalmazok meg. Valami ahhoz hasonlót talán, mintha eltűnne az idő...
A belluno-i Antico Cadore vállalat sok-sok éve gyárt fapadlót mindenféle fafajtából. Legyen szó régi épületekből kinyert vagy újonnan termelt fáról, mindezt a kézműiparosok bölcsességével és a modern technika felhasználásával, géppel ha arra van szükség és kézzel, ha arra.


"Kezek, amelyek ismerik a fát, ősi mozdulatok emlékezetét hordozzák és felismerik a múlt visszhangjait, kezek, amelyek jobban szeretik a gyalut mint a csiszológépet."- olvasható a honlapon. A régi faanyagokat nagy gonddal válogatják, helyreállítják és szerelik be újra, melyek így új életet nyernek.
"A thaiföldi régi teak például vagy az, amit a már nem használt indiai templomokból nyernek mély spiritualitással átitatott. Ez az anyag amint padlóvá válik egyedi és nehezen kimondható érzéseket ad hozzá a térhez, de érezzük a lábunk alatt, betölti tekintetünket, így utazunk egyszerre térben és időben."
Különböző fantázianevek alatt különböző összetételű és felületi kiképzésű padlófajtákat árulnak. Van "Hagyományos - régi fából", "Hagyományos - új fából", de a "Múlt visszhangjai" nevűt például szigorúan kézzel gyalulják, csiszolják és kefélik. A "Romantica" elnevezésű, értékes felületei és különleges pácolásai klasszikus enteriőrökben való alkalmazást tesznek lehetővé. Fektetése lehet ragasztással, összepattintható változatban vagy szögeléssel, ráadásul padlófűtéshez is alkalmazható.
Van ezen kívül járólapszerűen lerakható, ennek a régi fából nyert fajtája garantáltan egyedi mintázatú, van kültérre, vizes helyiségekbe való valamint kifejezetten egzóta fából készülő változat, nem beszélve a hajók padló- vagy falburkolatairól.
A képek, melyeket a gyártól kaptam és ezúton is köszönök Federico Fontana úrnak, csak néhány példát mutatnak be. Ajánlom, hogy nézegessétek meg a honlapot is, rengeteg gyönyörű fafelületet láthattok még.

















"... de érezzük a lábunk alatt, betölti tekintetünket, így utazunk egyszerre térben és időben."

2010. 06. 09.

Találós kérdés

Na ezt találjátok ki, hogy miből van ez a burkolat! Várok egy kicsit, mondjuk, 3 napot. Kérlek találgassatok kommentben és aztán én is kommentben elárulom, hogy valójában miből van. Annyit elárulhatok, hogy Magyarországon forgalmazott termékről van szó. A kommentben majd azt is leírom, hogy kinek a terméke és honnan vannak a képek.
Bátran, eresszétek el a fantáziátokat!
Várom a rekordmennyiségű kommentet :)






2010. 06. 08.

Szoba kilátással a koos.hu-n


Örömmel értesítem kedves olvasóimat, hogy megjelent Koós Miklós építész honlapján egy velem készített rövid kis interjú. Úgy tűnik Miklós megpróbálja a teljesség igényével felsorakoztatni honlapján az építészeti, urbanista, zöld és lakberendező blogokat. Szép vállalkozás. Ajánlom nektek a koos.hu-t egyébként is, ha érdeklődtök az építészet iránt és természetesen azt az oldalt is, ahol ez a lista növekszik hétről hétre. Miklósnak pedig köszönöm az interjút és sok sikert a feladathoz.

2010. 06. 03.

Kerti bútorok, avagy inkább nem gondolkodom

Ide most egy Gondolkodom című hó eleji vezércikket szándékoztam írni, de olyan rosszkedvű és szétesett vagyok - többek között az időjárás miatt -, hogy nem terhellek vele benneteket, mert semmi jó nem sülne ki belőle. E helyett elmondom, hogy erre a hónapra a kerti bútorokról terveztem egy részletesebb cikket, de annyi anyag gyűlt össze, hogy most megelőlegezek belőle egy párat, mintegy előre varázsolva a jó időt. Nagyon remélem, hogy lesz még idén nyár és heverészhetünk gondtalanul a kertben, tengerparton, parkban, kinek hol tetszik.
Én pédául szívesen üdlögélnék itt egy pohár itallal, ennél tikfa asztalnál, miután úsztam egy kicsit a medencében.



asia.ru


Vagy ebben a kertben, ahol, ha nem vizes a fű még a földre is leheverednék. Milyen hangulatos, nem? Pedig régi, egyszerű bútorok, hát igen ezt hívja Terence Conran "az egyszerűség eleganciájának".


countryliving.com



Ide már lehet, hogy esőben is ki lehetne ülni? Egy nagy bögre forró teával, egy puha plédbe burkolózva, verseskönyvvel a kezemben várnám itt a nyarat. (Jönni fog, jönni fog, jönni fog.)





Na és ez? Ez hogy tetszik? Erről gyerekkorom kuckós játékai jutottak eszembe. Ti is játszottatok olyat, hogy két fotelt, vagy egy asztalt letakartatok egy pléddel és kész a kuci. Itt is ha behúzzuk a függönyt elmenekülhetünk a világ elől és elmerenghetünk. Jó lenne...





Talán örökké lehetne verselni rólad régi kert,

vén köhögős kutadról, mely szalma közt fázva telelt,

a tamariszkról, melynek bőre ráncos és durva mint a vén emberé

s mégis oly virágos gyengeszép ágakat nyujt az ég felé!


Gyerekkoromban a levelekbe szerettem harapni mint a csikó.

Tudtam: keserű ízű az orgona, illatos zamattal leveles a dió.

Sokszor álmodoztam diólevél-ágyrul, ott volna délután heverni jó!

Ott volna valami szépmellű kisleányt ölelni jó!


Este ha a kertre a hosszú ház árnyéka lassan ráfeküszik,

sűrű nyári este a forró légben fülledt illat úszik.

Tikkadtan a magas fának üzen akkor titkon a kis virág:

»Te messze látsz, bátya, mondd meg, jön-e már a holdvilág?«


Babits Mihály: A régi kert /részlet/

Fb. like

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails