Felnőtt romantika

Radák Eszter: Négy évszak - ha egyáltalán még van olyan c. kiállításán jártam tegnap a Virág Judit Galériában.

Amikor évekkel ezelőtt először láttam egy magazinban Radák Eszter képeit, rögtön éreztem, hogy közöm van hozzájuk, de nem gondoltam, hogy mélyen érintenének. Lakásbelsők voltak a fotókon, akkoriban kezdtem a blogot és szerettem volna bemutatni a képeit, de végül nem került rá sor, mint annyi minden másra sem, amit terveztem. Most viszont végre testközelből láthattam vásznait.

Hogy is mondjam, hogy ne legyen giccses...? Első érzésem, hogy valami érett, bölcs mégis rózsaszín és meseszerű világba léptem, melynek alapja a derű, a mély nyugalom. Jó lenne mindig itt! Imádom. Milyen bátor-színes itt minden, rózsaszín-lila-narancs, világoskék, türkiz-kék, sötétkék, élénk és pasztell egyszerre, határozott, kontúros, egyértelmű. Itt a felnőtt romantika, amire vágytam! Csodás elmerülés egy enyémhez közeli létezésben, szemlélődöm.  Mintha vízcsobogást hallanék, lennie kell itt valahol egy magnónak, ahonnan ez jön. De nincs, csak ez a kis készülék zúg itt a sarokban. Nem érdekes, én vízcsobogásnak akarom hallani... hiszen itt vannak a vízpartok. Egyedül vagyunk, nem zavar senki.  Aztán egyszer csak, ahogy gyönyörködöm a természet és a tárgyak gyermeki egyszerűségében, előtünedeznek a titkok, melyek az apró ezerszínű ecsetvonások mögött rezegnek. Rejtélyek, melyek ismeretlen dolgokat hozhatnak, mégsem félek, sőt kalandok borzongását adják hozzá a mozdulatlan helyszínekhez. Számomra határozottan belső táj ez, a felszín alatt rejlő megfejtendő érzetekkel. Az egész hozzám ad, feltölt aztán a festmények címeinek elolvasásával elbizonytalanít és felráz. Most akkor mi ez? Önkritika? Gúny? Figyelmeztetés? 

Minden kép a címmel együtt teljes és egész. Tetszik, hogy játszik velem és hagyom, hogy hasson rám. Lázasan kutatok a gondolataimban, megkérdőjelezem a kiállításra belépve érzékelt benyomásaimat, aztán újra lenyugszom. Minden a helyén van, most már biztos, hogy nem véletlenül szeretem ezeket a képeket. Olyanok, mint egy vezetett meditáció, biztonságos körülmények között merülhetek rég elfeledett mélységekbe, ahonnan feltöltekezve térek vissza.  Valami fontos csomagot hozok magammal. 

Nem tudom leírni, mi van benne, de határozottan az enyém és több lettem tőle. 

Radák Eszter: A romantika, lássuk be, nemcsak a harmincas férfiaknak lehet ijesztő...

Radák Eszter: Szép, szép, szép, csak az a bibi, hogy ha jók kihasználom a wellnesst mindig beteg leszek...

Radák Eszter: Vendégháznak oké, szépen kipofozták, de régen hova rakták az emberek a cuccaikat?

Radák Eszter honlapja

Virág Judit Galéria
Szoba kilátással - Pinterest - Radák Eszter 

Szentendre felé

Borongós időben indultam Szentendre felé. Utazásra vágytam, világot látni és valamire még. A valami - Czóbel festészete lett. Nem bántam a rossz időt, élveztem az egyedül barangolást. A hév vonatosan zakatolt, és egészen olyan volt, mintha hosszú utazás állna előttem. Néztem a tájat és éreztem, hogy a helyemen vagyok. Óbudán rengeteg felfedeznivaló mellett suhantunk el, egyszer ide is visszajövök és képekbe zárom a graffitiket, az elhagyott gyártornyot. Csak úgy érzésre indultam el a városban, az orrom, vagyis inkább a szívem után. Figyeltem merre visz: szeretem az elhagyatottabb helyeket, a nem túl flancos sörözőket, a kopott falakat, kapukat. Ezt akartam. Szótlanul magamba inni egy rég nem látott hely látványát, elidőzni a közelképeknél, illatokat elkapni a cukrászdák előtt, nagy gonddal fotózni a szar kis mobilommal. Nem szólni és nem megszólítva lenni, komótosan sétálni, bambulni vagy éppen végigvinni egy fontos gondolatot, ami eszembe jut. Magammal lenni.

Czóbel csodás, nagy tudású, erős egyéniség. Határozottsága magába húz és nem ereszt. Egy azok közül a magyarok közül, aki a nagy híresek barátja és egyenrangú társa volt Párizsban. És nem csak ott. Nagybánya, Berlin, Szentendre. Színei intenzívek, képein az alakok szeretnivalóak, a csendéletek beszédesek. Jó lenne ennyire tehetségesnek és egyben sikeresnek lenni valamiben.

Kiállítások Szentendrén a Művészet Malomban:
Czóbel, egy francia magyar
EKSZPANZIÓ XXV+1

Francia szecessziós kerámiák 1900-ból

Az Iparművészeti Múzeum két csodálatos szecessziós kiállítást hozott létre nemrég. Az egyik a francia Bigot-pavilon bemutatása a nagyközönség számára, erről mesélek egy kicsit most. Igazán időszerű volt az épület  bemutatása - legalábbis, ami megmaradt belőle. Balla Gabriella kurátor a tárlatvezetésen elmondta: a  különlegesen szép műtárgyegyüttest Jules Lavirotte nagydíjas tervei alapján az 1900-as párizsi világkiállításra készítette a Bigot cég. Innen vásárolta meg Radisics Jenő a múzeum akkori igazgatója. Haza is szállították a súlyuk miatt komoly szervezést igénylő darabokat, de valamiért elfeledkeztek róla és csak 1980-ban találták meg azokat, mikor a pince szigetelési munkái miatt lementek átvizsgálni a műtárgyakat. (Kis magyar realizmus:) A gyárat Alexandre Bigot alapította 1894-ben és kezdettől fogva ún. grés flammés, vagyis magas hőfokon égetett kőcserép gyártásával foglalkoztak. Készítettek homlokzatburkoló elemeket, melyek a mai napig láthatóak egyes párizsi házakon, ezen kívül beltéri fal- és padlóburkoló elemeket, kandallókat, díszedényeket is. Egzotikus szépségű mázaikat nem győztem csodálni, melyek az akkori szecessziós stílusnak megfelelően esetlegesek, néhol még az alapot sem takarják teljesen, de ez bennük a megkapó. Matt hatású mázat is tudtak készíteni savval maratva a felületet. Közelről szemlélve láthatóak a kicsapódó kristályok miatti más-más színű foltok a mázazott területen. Egyes darabokon pedig észrevehetőek a függőleges mázazás miatti megfolyások, melyek szintén a felületek sajátos természetességét növelték.
(A fotók tökéletlensége miatt ismét elnézéseteket kérem. Van már egy tervem, mellyel egy jobb géphez juthatnék, remélem nemsokára erről is beszámolhatok.)