Kicsit szokatlan

Semmi máshoz nem értek jobban, mint az érzésekhez. Egész életem rémületes és boldogságos érzések jegyében telt. Talán mondhatom már múlt  időben... Áradtam, mint egy folyó, hömpölyögtem szűk, sötét helyeken, kerestem kétségbeesetten a vélt és valós kijáratokat és mikor megtaláltam, mindent lerombolva zúdulva, néha magamat is összetörve, pánikszerűen törtem ki elfelejtve, hogy én magam vezettem ezekre a pokoli helyekre magamat. Nem is elfelejtve, inkább soha föl sem fogva, hiszem azokban az években semmit sem láttam tisztán, inkább valamilyen szűrőn át jöttek a jelek, mint mikor a sűrű felhőkön átdereng a napsugár. Rengeteg dologra most nem is emlékszem, pedig tudom, hogy ott voltam fizikai valómban, de igazából nem. Nem éltem át teljes, éber odafigyeléssel, ami történt velem. Máskor pedig szétterültem tág térségeken, elfoglalva minden nekem feltárulkozó helyet, mert úgy éreztem az az én világom és biztonságban vagyok. De ez az egész létezés hazugság volt, menekülés a valóság elől. Beszorítottam magamat egy világba, ahol nincs választás, ahol szívszakadva lehet panaszkodni a lét igazságtalanságára és megnyugtató elhinni, hogy semmit, de igazán semmit sem tehetek önmagamért, hiszen A HELYZET, MEG Ő, MEG Ő, MEG Ő mind-mind ellenem vannak és én gyönge és kicsi vagyok. Kényelmes (gyerekes) álláspont. Aztán mégis időről-időre olyan behatások értek, melyek felkavarták ezt az illúziót, olyan döbbenetes, fájdalmas élményekkel gazdagítva, melyeket nem lehetett már figyelmen kívül hagyni. Újabb érzések, jöttek, mint tőrdöfések és arra késztettek, hogy felfedező útra induljak önmagam dzsungelébe: mi a franc történik és miért? És feltámadt az igény: érteni szeretném, miért nem érzem jól magam abban, amiben pedig minden jel szerint logikusan jól kéne, hiszen minden megvan. Majdnem minden megvan, amit kívántam... akkor mégis mi van? 

Ez az év ennek a kérdésnek a jegyében telt. Nem mondom, hogy minden tiszta, de áttörtem a homályt, jónéhány fátyol lehullott és lassan-lassan eljutok oda, ahol már csak a csöndes állóvíz nyugalma honol. Nem fut már sehova, nincs hova menekülni, rohanni, a szétterjedés a teljesség. Rájöttem: a fátylak mögött mindig újabbak léteznek és az új cél most már ez. Újabb és újabb titkokat fölfedezni,  felkészülten várni, hogy semmi sem biztos, hogy semmi sincs úgy, ahogy elképzelem. Mindig új tapasztalások, új meglepetések, kegyelmek érnek el hozzám. ÉS RAJTAM ÁLL: minden lehetőségemre álló eszközzel, tisztán és éberen felfogni a világ jeleit és szabadon dönteni arról, mit kezdek velük, miként használom azokat.

Párbeszéd Ridley Scott, számomra nagyon fontos filmjéből a Thelma és Louisból. Üldözik őket a rendőrök, kis időt nyernek és hirtelen fékezéssel éppen hogy megállnak egy szakadék szélén. Felocsúdva lélegzetelállító látkép tárul eléjük.

"-Te jóságos ég!

- Ez meg mi a fene?

- Nem vagyok biztos benne, de lehet... lehet, hogy ez maga a Grand Canyon.

- Huhhh.. egyszerűen káprázatos!

- Igen, kicsit szokatlan."

Thelma és Louis online letöltés

Képek forrása: pinterest, top of art, wikipédia 

A férfi otthon

Heiko Richard fotói Madds Mikkelsenről

A Behance-on találtam ezeket a baromi jó fotókat Madds Mikkelsenről, akit nem kell bemutatnom nektek. Finoman szólva is nagy rajongója vagyok személyiségének és művészetének, a dekooderen is írtam már róla. Itt olvashatjátok. Mostanában pedig a 2012-es Vadászat című filmjét láttam, amely szintén nagyszerű játékra nyújtott lehetőséget, mélyen hat, valódi problémát dolgoz fel. Nem véletlenül kapott érte díjat Cannes-ban!

A képeket pedig Heiko Richard készítette megérzésem szerint dán környezetben. 

Minden jól van

Láttam egy filmet a kínai harcművész legendáról, Ip Manról aki Bruce Lee-t is tanította még. Megérintett a film különös hangulata, sajátos tisztasága és a 30-as évek kínai látványvilága. Ez a poszt született belőle. Ip Man szerepében Donnie Yen.

Ip Man arca harc közben: a keleti pókerarc. Nincs benne gyűlölet és nincs szeretet, csak koncentrálás a tennivalókra. Először erre üt, aztán a meg arra, egyik mozdulat a másik után. Csak a pillanatban létezik. Ezt lenne jó megtanulni: az érzelmek nélküli fókuszálást, és a "minden jól van" érzését előhozni a fontos pillanatokban. Valahogy így képzelem a meditációt is - érezni is véltem már néha-néha pillanatokra valami hasonlót. Mintha egy magas hegy tetején ülnék, a világ tetején - persze, hogy Tibetet képzelem el ilyenkor:)- és hallani vélem a földi élet hangjait: szülő nők sikítása, nagyvárosi utcazaj, fékcsikorgás és káromkodás, gyerekek örömteli zajongása egy játszótéren. Szarvasok szívdobogása, a mag börtönéből szabaduló sziklevelek növésének zaja és a haldokló utolsó suttogása. A kréta csikorgása a táblán, a denevér halk surranása és a tölcsér roppanása, mikor beleharapsz. Mindezt egyszerre a saját lélegzetemmel és a világegyetem más ismeretlen hangjaival. Amikor egyszerre vagyok mindenhol, és mégis ott ülök a hegy tetején, egyszerre vagyok minden és mindenki a világban és magányos önmagam a szélfújásban. Mindent látok, mindent hallok és mindent érzek, amit ember valaha látott, hallott és érzett. Tragédia, hangos boldogság és csendes derű egy időben és egy helyen. Közben persze csak egy ember vagyok, aki felmászott a hegyre, hogy önmagát megkeresse.

 MINDEN JÓL VAN.

 Ha ezt érted, nem kell semmi más, ha ezt tudod, mindent tudsz.

Donnie Yen IMDB oldala

A film IMDB oldala