Vers

Fotó: Nyári eső Ráckevén, Szoba kilátással blog

Merülés

Nyugtató nyári eső,
szétterülő szürke fény,
megrezzenő fűszál a strand gyepén,
csöndes cseppek a levélen...
ismerik, amit gondolok,
s hogy merre a vidék, hol most kóborlok.

Menetelés

Fotó: Szoba kilátással

Vajon milyen lehet a megérkezés?
A megelégedés,
tudni, hogy elég vagy.
Mikor növekszik az önbecsülés.
Lerakódik, beépül...

De addig?

Folytonos önmarcangolás az álarcok mögött. Reménytelen hétköznapok végeláthatatlan sora. Elindulás, menetelés, eltévedés. Folyamatos próbálkozás, már-már odaérés..., de nem,  megint csak megnyílik a mélység.

És újra a kétségbeesés. 

Jeges rémület. 

Hideg egyedüllét. 

Magány egy ismeretlen dzsungelben. Különös hangok, jaguárvicsorgás a közelben, gusztustalan rovarok bőröd alá petéznek... 

Aztán ájult alvás a halálos fáradtságtól. Nem kell többé hajnal,  jó lesz itt, mindent feladva, megdermedve. Csak ne érezzem ezt többé. Ezt a gusztustalan, nyálkás didergést. Nem kell többé kiút, itt maradok. Felejtsetek el...

Végtelen

hosszú,

sötét,

nyirkos

alagút.

Furcsa csönd.

Mégis...

Mi mégis?!

Mintha valami fény derengene...

Nem akarom, nem kell!

Mintha.

Nem tudom...

Most minek ez... Jó itt nekem. Úgysem. Nekem soha. Engem senki. Mindent elrontottam. Nem megy ez már, bassza meg! Hagyjatok...

Semmi...

Egyedül...

Senki...

Megint úton vagyok...
Gépiesen gyalogolok.
Mindegy is...
Nem látom, csak érzem.

Talán csak egy ábránd vezet

oda,
hol
veletek
létezhetek...?

Vagy inkább...

...önmagammal,

teljes valómmal;

A csúnyával és a széppel,
a keserűvel, s a mézzel,
a gyermekkel, a nővel,
a fiatal merengővel,
és a fáradt bölccsel.
Az életteli vadóccal, 
és a keserű pokróccal.
Vele, ha kiköp az élet
és vele, mikor minden újra éled.

Menetelés földön,
menetelés égen.

Menetelés
Menet
El
És?

Milyen lehet a megérkezés?

2018.

Világmegváltó semmiségek - Nem várok már

Reggel az erkélyen. Tiszta idő van, ellátok egészen a Törley kastélyig. Nézem a fákat, olyanok, mintha mosolyognának, ahogy a hűsítő szellő fújja őket. Meleg lesz ma is. Klasszikus nyári nap. Erre vágytam mindig, és hány ilyen nap ment a süllyesztőbe! Föl sem fogtam, mentem dolgozni reggel, rohantam a buszhoz, este már sötét volt, mikor kijöttem, szabadnapomon pedig menekültem a világ és önmagam elől. A munkára hivatkozva észre sem vettem, hogy telnek a napok, vagy ha észrevettem, csak szorongtam tőle, hogy fut-fut valami tőlem függetlenül és én nem vagyok benne.

Most itt vagyok. Teljes valómmal, tudatosan, minden porcikámmal.
Váratlanul megszólal bennem a régi dal, ahogy a tájat szemlélem, aztán nem csak bennem, éneklem is.

"Van még ki rosszkedvűen ébred,

Van még, ki holtvágányon áll,

Van még, ki gátlásoktól szenved,

Van még, ki megváltásra vár."

Nagyon régi emlék. Mégis azonos vagyok vele, bár valami mégis változott. Akkor én is azok közé tartoztam, akik várták a csodát, akik megváltásra vártak.

Nem várok már megváltásra, sőt annyi energiát és tudást kezdek magamban érezni, hogy szívesen segítek vele másoknak is.

Nem várok már.

Cselekszem.

A dal, Bródy János szerzeménye, Koncz Zsuzsa énekelte a Valahol c. albumon. És aztán még sok-sok koncerten.

A képet Pünkösd napján készítettem az erkélyen.

Világmegváltó semmiségek - Repülni újra

Rengeteg izgalmas dolgot éltem meg az utóbbi három évben. Kinyílt a kalitkám ajtaja, mely egyben a világ kapuja is. Kitárult ez a kapu a világra és én félelemmel és kíváncsisággal egyszerre átrepültem rajta. Egyáltalán repülni kezdtem újra.

Azóta észreveszem a lehetőségeket, talán most már túl sokat is. Egyre tudatosabban élem az életem a mostban, odafigyelek a gondolataimra, igyekszem pozitív maradni. Hirtelen tele vagyok meg nem valósított ötletekkel, amelyekről tudom, hogy csak egy elhatározás és valóra váltom őket. Mintha egyre több lenne belőlük, nem tudom melyiket válasszam. Kinyílt egy kapu bennem is. Bejegyzések indulnak meg bennem bármelyik pillanatban. Gyűlnek ezek a töredezett gondolatfoszlányok. Cipelem őket nap, mint nap. Gyűlnek a vázlatok itt a blog fiókjában és a kis Bomo Art füzeteimben,  bejegyzés pedig hónapok óta nem született. Ez itt az első.

Valamelyik hétvégén elértem a mélypontot.  Még mindig valami jövőben bekövetkező pozitív történésre várok.... Múltkor már leírtam, nem várok tovább. 

Nem lehetne, hogy életem minden napját élvezzem?  De legalább minden napban legyen meg az az érzés, hogy van értelme, hogy előre visz.
Legyen harmónia,  bölcsesség és tudatosság minden egyes napban!
És Nina Simone.

Képek: Szoba kilátással, Pinterest

Nagyon

Csodálatos érzés, ha belül minden rendben megy. Pont olyan, mint amikor szeretve vagy. Ha nincs éppen senki nagyon közel, aki ezt megteszi, hát lehetsz önmagad. Talán majd megérkezik az másik is. Majd. Addig is nem történik semmi különösen világraszóló csak telnek a hétköznapok, úgy ahogy annak lennie kell. A régen félelmetesnek érzett problémák most inkább inspirálnak. A napok derűsek, összefonódsz a világgal, szerves része vagy. Telve vagy erővel, derűvel, elfogadással. Minden nap új, izgalmas kihívás.  Készen állsz az életre, bármit is jelentsen ez. Ha hibázol, ha elkeseredsz, nem zuhansz már a poklok legmélyére, nem támad üresség a szívedben és nem érzed magad elhagyatva, egyedül a világon. Ehhez persze érezned kellett valamikor, hogy valaki igazán szeretett. Úgy értem, valóban érezned kellett és ez sokkal több mint gondolnád. Hiába próbált szeretni, hiába mondta, hogy szeret, vagy a társadalmi közmegegyezés szerint evidens,  hogy szeret,  hiszen ő szült téged,  ha te nem érezted, ha blokkolva van benned ez az érzés, akkor nem tudod mi van.  Mégis ha meg tudod találni, elő tudod keresni ott, azt a mélyben szunnyadó érzést, akkor is, ha sok-sok munkába kerül. Rengeteg keresgélés, bolyongás elvarázsolt, sötét,  félelmetes erdőkben. Ezeknek az utazásoknak látszólag semmi köze ahhoz az érzéshez, csak mész, mert keresel, vagy mert valami nem stimmel, aztán meg azért mert rájössz, nem a saját életedet éled. MIÉRT? Mi történik? És a sok-sok keresés, rémült kapkodás után egyszer csak azt érzed: hiszen már megvan. Mint amikor felérsz a hegyre, mélyen beszívod a friss levegőt, beszkenneled szemeddel  a végtelen látóhatárt és rögzíted az élményt: m i n d e z   a   t i é d. Szabad vagy, csak az önmagad által felállított korlátok léteznek. Tehát: rajtad múlik. Rajtad múlik, mit használsz fel abból a sok mindenből, amit láttál, tapasztaltál, ami megtaposott, amikor éppen ölelésre vágytál. És abból, amit belülről hoztál fel nagyon-nagyon mélyről, életed kockáztatásával és most itt van a kezedben. 

Köszi, most jól vagyok. ❤

Mennyi más világot, ellentétek ütközéséből eredő harmóniát, furcsa hangulatot táplál nap mint nap a világ. Mindenhol minden más, mint ebben a különös házban.  Izgalmas, sokszínű és meghódításra vár. Helyiségről helyiségre meglepetések, vad színek, egzotikus sarkok bukkannak elém. Egyedül vagyok. Üldögélek itt is, ott is egy kicsit. Van időm a világra. Hallgatom a csendjét, befogadom a hangjait, figyelem a fényét. Végigsimítok az öreg bútorokon. Megyek föl a lépcsőn, fölérek a tetőre, szétnézek.
Megérkeztem.

Vers

Mindent másképp

Mondd hát, miért olyan nehéz
átprogramozni az automatikát
az élet felén
és elérni, hogy mindent másképp...?

Elkezdted újra az elején,
most haladj egyszerűen tovább,
egyik lábad a másik után, tudod,
a tízezer mérföldes út is...
És lélegezz, ne bonyolítsd.

De egyszer csak hirtelen pokolian fáj,
sötét-mozdíthatatlannak tűnik minden akadály.
A tudat beszűkül,
a rettegés rám nehezül,
s a rémület ragacsos pókhálóként feszül
és eltűnt a fény!

Oké, figyelj rám,
gondolkozz, pihenj, várj!
Alapíts saját hitvallást:
csak te tudod, mi kell neked, senki más.

Poklodat énekeld meg,
írd le betűvel,
üvöltsd el hangokkal,
simítsd el ecsettel,
vagy rögzítsd pixelekkel
és másnap könnyebb lesz a reggel.

Merülj el abban, mi téged táplál,
és majd, ha feltöltekeztél,
jöhetnek lassan ők is már...

kiket szeretsz,
adhatod már magadból,
ami csak te lehetsz.

Csepel, 2017. január 1.

Tasha Marie, When I close my eyes

Köszönet

Ez a blog most már teljesen és kizárólagosan az én világom. Szabaddá tettem magam számára. Nem kell végre alkalmazkodnom vélt vagy valós elvárásokhoz. Hihetetlen érzés legalább ebben a pici részében teljesen szabadnak lennem az életemnek! Remélem ez ad majd erőt a többi élet-területet is felszabadítani.

Éppen ezért köszönöm, ha itt vagy velem, bekukkantasz hozzám, írsz néhány sort, vagy csak nézelődsz. 

Jó lélekben összetalálkozni hasonló szellemű emberekkel, erősíteni és bátorítani egymást. Szerintem ez a legtöbb, amit egymásért tehetünk. Ott állni a háttérben, figyelmünkkel támogatni másikat, megosztani az élményt. 

Számomra ezt jelentik a lájkok, a kommentek - azt, hogy itt vagytok és támogattok. Ezt a blogot soha nem reklámoztam, nem voltak Facebook játékok, hogy lájkokat gyűjtsek, és most már nem is lesznek. Biztos nem lesz százezres rajongótáborom, de nem is kell. Nekem elég ha néhányan figyeltek, beszélgetünk, együtt kalandozunk ebben a Szobában, amelynek minden nappal egyre szebb a kilátása. :)

Köszönöm a figyelmeteket!

Még töröm a fejem egy valódi, életteli találkozón, hogy személyesen is megismerhessük egymást. Nem a lájkokért. Csak úgy. Hogy erősítsük az emberi jelenlétet ebben az egyre vadabb világban. Ha van valami ötletetek erre vonatkozólag, nyugodtan írjatok a kleinkinga26@gmail.com-ra.

Köszönetül pedig saját kis amatőr képeimet hoztam. Mobillal készültek, mert nincs nagy gépem, de már ezt sem szégyellem. Egyszer majd lesz. ;-)

Fogadjátok szeretettel őket!

Ízlés szerint

Vágyaim nappalija bárhol lehet a világon, szinte bármilyen stílusban, egy biztos: nem lesz benne tévé és számítógép sem.

Csak könyvek, tűz, és a barátok - és persze forró tea és egy üveg vörösbor. 

Ízlés szerint.

Képek forrása: Pinterest, Apartment Therapy, Lonny