Élménybeszámoló Martin Schuster Művészetlélektan című könyvéről
Mottó: A festészet kiteljesítette sorsomat. Elveszítettem három gyermeket és sok mást is, ami teljessé tehette volna borzalmas életemet. A festészet lépett a helyükbe. Úgy érzem, alkotni a legjobb dolog a világon.
Frida Kahlo
 |
| Raffaello: Athéni iskola |
Az alkotás és a lélek dolgai iránt érzett érdeklődés újra megtalált szerelem nálam, és attól tartok nem fog megszűnni amíg élek. Mindazonáltal nem vagyok sem pszichológus, sem művészettörténész, hogy szakszerű méltatást írjak
Martin Schuster: Művészetlélektan című könyvéről. Ez inkább egy szubjektív élménybeszámoló lesz. Elképesztő mennyiségű továbbgondolásra érdemes tény, vélemény és következtetés sorakozik egymás után ebben a kiadványban. Alapos, tudományos jellegű összefoglaló műről van tehát szó, amit - nem szégyellem - még nem is tudtam minden részében magamévá tenni.
Mi az a művészetlélektan? Egy köztes, még feldolgozatlan terület a művészettörténet és a pszichológia között. "Az ember élményeinek kutatása a művészi alkotófolyamatban és a műalkotások befogadása kapcsán." Ez az ami engem hihetetlenül érdekel, hiszen sokszor mást sem csinálok! Amellett, hogy szeretem a magam ritmusában, ízlelgetve, alaposan megismerni a világot, rég elszoktam az ilyen komoly írásoktól. Egy alaprajzot könnyebben olvasok. Gondolom, bármely két említett területen alapképzettséggel rendelkezőknek hamarabb felfogható a könyv mondanivalója, én mégis élveztem, sőt bizonyos részeit faltam!
 |
| Csontváry: Magányos cédrus, 1907 |
Kedvencem volt például az az alfejezet, amely részletesen szól a jobb és bal agyféltekék specializálódásának szerepéről a vizuális gondolkodásban. Bonyolultabb ez annál, mint amit szinte mindenki rávág most, hogy természetesen a jobb agyfélteke felelős a képi-térbeli gondolkodásért. Jobbkezeseknél, normális esetben. De mi van, ha valaki balkezes? És ha valakinél a két agyfélteke között nincs kapcsolódás?
Másik igen érdekes téma a művészi kreativitás lélektana. Mit is hívunk kreativitásnak? Mitől lesz az egyik ember az, a másik meg nem? Schuster sokféle oldalról közelíti meg a kérdést, köztük az álmok megtermékenyítő szerepét, vagy a kábítószer hatását elemezve az agyra. Beleszövi az eddig hasonló témában kutatók eredményeit, tömérdek forrást megnevezve, mely az egész könyvre igaz. Ha érdekel a téma, rengeteg új forrást találhatsz megnevezve, bár legtöbbjük nincs is lefordítva magyarra, ha jól sejtem.
Nagyon izgalmas az is, ahogy azt fejtegeti, vajon mi célt szolgál az esztétika, vagyis "a szépségre törekvés" az ember életében? Tudom, könyvek tucatjai szólnak erről, mégis ehhez is tud újat hozzátenni. És leginkább az tetszik az érvelésében, hogy a lehető legtöbb helyről összeszedett információkat egymás mellé teszi és összehasonlítja azokat.
 |
| Picasso: Síró nő, 1937 |
Szó esik arról is, hogy mitől látunk szépnek egy arcot, milyen a tipikus arc és hogyan változott ez a történelem során.
Részletesen tárgyalja Jung analitikus lélektanát, melyről az a véleménye, hogy "minden más pszichológiai rendszernél jobban egyúttal művészetpszichológia is", mert "az álom és a fantázia anyaga lehetővé teszi a hozzáférést a kultúra alkotásainak archetipikus tartalmához".
Beszél a kortárs művészetről, a divatról, és a műtárgybirtoklás motivációiról. A szimbólumokról, a metaforákról és a képzettársításól szintén, de lehetetlen a teljesség igényével beszélni erről a könyvről egy blogposzt keretein belül. Nem is ez a célom, csupán felvillantottam néhány számomra jelentőségteljes fejezetet ebből tankönyvnek is beillő kiadványból. Érdekes lenne bizonyos fejezeteit különkiadásban megjelentetni, a sok, jó minőségű, színes illusztrációra fektetve a hangsúlyt, ez számomra hiányzik belőle. Szívesen válogatnék hozzá műveket.
Nagy ajándék nekem ez a könyv, hisz éppen azokról a dolgokról beszél, amelyek különösen érdekelnek a kreativitásban. Mitől, miért jó alkotni? Érdemes-e akkor is, ha semmi visszajelzést nem kapunk? Mi történik, mikor lelkem titkait újra és újra kitárom? Sikerül talán az ösztönösből a tudatosabb felé eljutnom és megérteni kedvenc művészeim belső motivációit, félelmeit is, esetleg sikereik okát? Olvasásával visszatértem vele ahhoz a kellemesen izgalmas, autodidakta tanuláshoz, amely ismeretlen, és lélegzetelállító tájakra visz.
És remélem, ez még csak a kezdet.
Köszönöm a Panem Kiadó cikkhez nyújtott támogatását.
 |
| Frida Kahlo: A világegyetem szerelmi ölelése, a Föld (Mexikó), én, Diego és Senor Xólotl, 1949 |
