Oldalak

2017. 11. 05.

Arcaink

Arcom. Arcod. Arcunk.
Mert mind mi vagyunk.
Akkor is, ha nem akarod.
Akkor is ha eltakarod.
Akkor is, ha félsz.
S ugyanúgy, ha magasztalod.

Shiori Matsumoto


Tomasz-Mro



Oswaldo Guayasamin

Annie Leibovitz

Rocio Montoya

Forrás: Platon

Sandro Botticelli: Vénusz születése, részlet


Források a képaláírásokon és Pinterest.

2017. 09. 10.

Épp most - #1

Még csak pár perce nézte az agyonmosott ágyneműn a kifakult, csúnyarózsaszín virágot, és úgy érezte lassan sikerül... Mintha a virág magával húzná a semmibe, másképpen szólva saját magába, oda mélyre, legbelülre, ahol minden megvan. Különlegesen jó nap volt a meditálásra, sütött a nap, kért 1-2 óra magánidőt a családtól, addig nem zavarják biztosan. Egészen könnyedén hagyta hátra a hétköznapi gondolatok özönét. Vannak ilyen napok, könnyebb az indulás. A feje sem fájt most közben, előtte még igen, de most nem érezte. Már-már zuhant a fénybe, amikor megint eszébe jutott valami, most éppen az, hogy ezt milyen jól meg lehetne írni... kezdeni a ronda ágyneművel... és folytatni a zuhanással. 
- Akkor ez most mi a franc? - gondolta. - Megint az egó: lássanak, szeressenek, értsenek, foglalkozzanak velem?!! Miért kell örökké megmutatni magam? Mi ez a folytonos belső szükséglet?
És a már van, miért zavar?
Nem bírta elengedni a gondolatot, mégis megállta, hogy papírt és tollat keressen és fölírja. Ma nem akarta félbeszakítani a törekvést a fény felé. Felfelé fordított tenyerére helyezte a gondolatot, mint egy elvirágzott pitypang kényes gömbjét és arra gondolt, ha ez a téma érdemes arra, hogy megírja, megmarad itt, nem fújja el a szél és elengedte, nem gondolt rá többet.
Mikor befejezte a meditációt, a gondolat ott várta, ahova letette. Elkezdett írni, de elakadt. Minden nyugodt volt, szinte békés, nem ez volt a baj. Ez az egész írás még mindig nagyon szokatlan volt neki. Mikor elkezdte pár évvel ezelőtt, még egy konkrét témával foglalkozott a blogban. Akkoriban nem csak hogy nem írt saját magáról vagy a gondolatairól, de kínosan ügyelt arra is, nehogy túlzottan markáns szakmai véleményt fogalmazzon meg. Rettenetesen félt, hogy rosszat mond, hogy kicikizik, hogy kiderül: nem is ért ehhez a szakmához. Azóta tengernyi idő telt el, visszanézve már azok az írások tűnnek furcsának. Tudja is már miért: alkalmazkodásból, elvárások mentén készültek, így is élte az életét. Mostanra sok minden megváltozott, vagy inkább sok mindent megváltoztatott az életében új ünnepek, új gondok, új szomorúságok keretezték életét. Felismerte már, hogy minden folyamatos változásban van és szeretett elmerengeni rajta. Azelőtt mindez kizárólag félelemmel töltötte el, mára fel-felcsillant valami a horizonton. Az írások jól tanúskodtak minderről. Ahogy telt az idő, egyre jobban megkedvelte ezt a fajta belemerülést a gondolatokba, és kezdett komolyabban foglalkozni vele. Már nem igazán érezte az esélytelenek nyugalmát, annyira szeretett volna valami igazán jót felmutatni, amit ő maga is lát és érez, hogy ez már valami, erre figyelni kell, ez jó. De az okoskodás még mindig visszavetette a szabad szárnyalástól, legalábbis ezt gondolta. - Biztos jobb volna, ha nem foglalkoznék vele ennyire tudatosan, csak csinálni kéne és kész, aztán majd kiderül valami.-  Mindannyiszor megkérdőjelezte a minőségét annak, amit csinált, amit létrehozott, egyedül nyűglődött vele, senki nem olvasta, sőt nem is tudtak róla, hogy valami ambícióféle kezdett kialakulni benne ezzel kapcsolatban. Senki nem volt, aki segítsen, irányítsa, nem volt mestere, hacsak azt a néhány kedvenc könyvet nem tekintjük annak, amiket időnként elolvasott. Nehezen, döcögve haladt.

Kép forrása: Pinterest





2017. 07. 09.

Miért jó alkotni ?

Élménybeszámoló Martin Schuster Művészetlélektan című könyvéről

Mottó: A festészet kiteljesítette sorsomat. Elveszítettem három gyermeket és sok mást is, ami teljessé tehette volna borzalmas életemet. A festészet lépett a helyükbe. Úgy érzem, alkotni a legjobb dolog a világon.
Frida Kahlo

Raffaello: Athéni iskola

Az alkotás és a lélek dolgai iránt érzett érdeklődés újra megtalált szerelem nálam, és attól tartok nem fog megszűnni amíg élek. Mindazonáltal nem vagyok sem pszichológus, sem művészettörténész, hogy szakszerű méltatást írjak Martin Schuster: Művészetlélektan című könyvéről. Ez inkább egy szubjektív élménybeszámoló lesz. Elképesztő mennyiségű továbbgondolásra érdemes tény, vélemény és következtetés sorakozik egymás után ebben a kiadványban. Alapos, tudományos jellegű összefoglaló műről van tehát szó, amit - nem szégyellem - még nem is tudtam minden részében magamévá tenni. 
Mi az a művészetlélektan? Egy köztes, még feldolgozatlan terület a művészettörténet és a pszichológia között. "Az ember élményeinek kutatása a művészi alkotófolyamatban és a műalkotások befogadása kapcsán." Ez az ami engem hihetetlenül érdekel, hiszen sokszor mást sem csinálok! Amellett, hogy szeretem a magam ritmusában, ízlelgetve, alaposan megismerni a világot, rég elszoktam az ilyen komoly írásoktól. Egy alaprajzot könnyebben olvasok. Gondolom, bármely két említett területen alapképzettséggel rendelkezőknek hamarabb felfogható a könyv mondanivalója, én mégis élveztem, sőt bizonyos részeit faltam!

Csontváry: Magányos cédrus, 1907

Kedvencem volt például az az alfejezet, amely részletesen szól a jobb és bal agyféltekék specializálódásának szerepéről a vizuális gondolkodásban. Bonyolultabb ez annál, mint amit szinte mindenki rávág most, hogy természetesen a jobb agyfélteke felelős a képi-térbeli gondolkodásért. Jobbkezeseknél, normális esetben. De mi van, ha valaki balkezes? És ha valakinél a két agyfélteke között nincs kapcsolódás?
Másik igen érdekes téma a művészi kreativitás lélektana. Mit is hívunk kreativitásnak? Mitől lesz az egyik ember az, a másik meg nem? Schuster sokféle oldalról közelíti meg a kérdést, köztük az álmok megtermékenyítő szerepét, vagy a kábítószer hatását elemezve az agyra. Beleszövi az eddig hasonló témában kutatók eredményeit, tömérdek forrást megnevezve, mely az egész könyvre igaz. Ha érdekel a téma, rengeteg új forrást találhatsz megnevezve, bár legtöbbjük nincs is lefordítva magyarra, ha jól sejtem.
Nagyon izgalmas az is, ahogy azt fejtegeti, vajon mi célt szolgál az esztétika, vagyis "a szépségre törekvés" az ember életében? Tudom, könyvek tucatjai szólnak erről, mégis ehhez is tud újat hozzátenni. És leginkább az tetszik az érvelésében, hogy a lehető legtöbb helyről összeszedett információkat egymás mellé teszi és összehasonlítja azokat.

Picasso: Síró nő, 1937

Szó esik arról is, hogy mitől látunk szépnek  egy arcot, milyen a tipikus arc és hogyan változott ez a történelem során. 
Részletesen tárgyalja Jung analitikus lélektanát, melyről az a véleménye, hogy "minden más pszichológiai rendszernél jobban egyúttal művészetpszichológia is", mert "az álom és a fantázia anyaga lehetővé teszi a hozzáférést a kultúra alkotásainak archetipikus tartalmához".


Beszél a kortárs művészetről, a divatról, és a műtárgybirtoklás motivációiról. A szimbólumokról, a metaforákról és a képzettársításól szintén, de lehetetlen a teljesség igényével beszélni erről a könyvről egy blogposzt keretein belül. Nem is ez a célom, csupán felvillantottam néhány számomra jelentőségteljes fejezetet ebből tankönyvnek is beillő kiadványból. Érdekes lenne bizonyos fejezeteit különkiadásban megjelentetni, a sok, jó minőségű, színes illusztrációra fektetve a hangsúlyt, ez számomra hiányzik belőle. Szívesen válogatnék hozzá műveket.
Nagy ajándék nekem ez a könyv, hisz éppen azokról a dolgokról beszél, amelyek különösen érdekelnek a kreativitásban. Mitől, miért jó alkotni? Érdemes-e akkor is, ha semmi visszajelzést nem kapunk? Mi történik, mikor lelkem titkait újra és újra kitárom? Sikerül talán az ösztönösből a tudatosabb felé eljutnom és megérteni kedvenc művészeim belső motivációit, félelmeit is, esetleg sikereik okát? Olvasásával visszatértem vele ahhoz a kellemesen izgalmas, autodidakta tanuláshoz, amely ismeretlen, és lélegzetelállító tájakra visz. 
És remélem, ez még csak a kezdet.

Köszönöm a Panem Kiadó cikkhez nyújtott támogatását.

Frida Kahlo: A világegyetem szerelmi ölelése, a Föld (Mexikó), én, Diego és Senor Xólotl, 1949



2017. 07. 06.

Világmegváltó semmiségek - Nem várok már



Reggel az erkélyen. Tiszta idő van, ellátok egészen a Törley kastélyig. Nézem a fákat, olyanok, mintha mosolyognának, ahogy a hűsítő szellő fújja őket. Meleg lesz ma is. Klasszikus nyári nap. Erre vágytam mindig, és hány ilyen nap ment a süllyesztőbe! Föl sem fogtam, mentem dolgozni reggel, rohantam a buszhoz, este már sötét volt, mikor kijöttem, szabadnapomon pedig menekültem a világ és önmagam elől. A munkára hivatkozva észre sem vettem, hogy telnek a napok, vagy ha észrevettem, csak szorongtam tőle, hogy fut-fut valami tőlem függetlenül és én nem vagyok benne.
Most itt vagyok. Teljes valómmal, tudatosan, minden porcikámmal.
Váratlanul megszólal bennem a régi dal, ahogy a tájat szemlélem, aztán nem csak bennem, éneklem is.

"Van még ki rosszkedvűen ébred,

Van még, ki holtvágányon áll,

Van még, ki gátlásoktól szenved,


Van még, ki megváltásra vár."





Nagyon régi emlék. Mégis azonos vagyok vele, bár valami mégis változott. Akkor én is azok közé tartoztam, akik várták a csodát, akik megváltásra vártak.
Nem várok már megváltásra, sőt annyi energiát és tudást kezdek magamban érezni, hogy szívesen segítek vele másoknak is.
Nem várok már.
Cselekszem.

A dal, Bródy János szerzeménye, Koncz Zsuzsa énekelte a Valahol c. albumon. És aztán még sok-sok koncerten.
A képet Pünkösd napján készítettem az erkélyen.

2017. 06. 25.

Világmegváltó semmiségek - Repülni újra


Rengeteg izgalmas dolgot éltem meg az utóbbi három évben. Kinyílt a kalitkám ajtaja, mely egyben a világ kapuja is. Kitárult ez a kapu a világra és én félelemmel és kíváncsisággal egyszerre átrepültem rajta. Egyáltalán repülni kezdtem újra.
Azóta észreveszem a lehetőségeket, talán most már túl sokat is. Egyre tudatosabban élem az életem a mostban, odafigyelek a gondolataimra, igyekszem pozitív maradni. Hirtelen tele vagyok meg nem valósított ötletekkel, amelyekről tudom, hogy csak egy elhatározás és valóra váltom őket. Mintha egyre több lenne belőlük, nem tudom melyiket válasszam. Kinyílt egy kapu bennem is. Bejegyzések indulnak meg bennem bármelyik pillanatban. Gyűlnek ezek a töredezett gondolatfoszlányok. Cipelem őket nap, mint nap. Gyűlnek a vázlatok itt a blog fiókjában és a kis Bomo Art füzeteimben,  bejegyzés pedig hónapok óta nem született. Ez itt az első.
Valamelyik hétvégén elértem a mélypontot.  Még mindig valami jövőben bekövetkező pozitív történésre várok.... Múltkor már leírtam, nem várok tovább. 
Nem lehetne, hogy életem minden napját élvezzem?  De legalább minden napban legyen meg az az érzés, hogy van értelme, hogy előre visz.
Legyen harmónia,  bölcsesség és tudatosság minden egyes napban!
És Nina Simone.


Képek: Szoba kilátással, Pinterest


2017. 06. 08.

Világmegváltó semmiségek

Tele van a fejem gondolatokkal,  lehet ezért is fáj gyakran.  Szétfeszíti a koponyám a sok marhaság és zsenialitás, de soha nem tudom,  melyik melyik. Vártam,  hogy történetté kerekedjenek, bölcsességgé váljanak bennem és majd akkor leírom őket. Nem várok tovább.  Leírom őket így tökéletlenül,  mint töredezett gondolatfoszlányok. Hátha így jobban meglátom majd bennük a lényeget.  Elvezetnek valahová, ahol megtörténik,  amire vágyom. Vagy egyszerűen ez lesz az,  amire vágyom. Az alkotás folyamata. Töredezett,  tépelődő, keresgélő, de valamit létrehozó cselekvés.
Írtam mindezt 2017.  június 8-án reggel,  Budapesten munkába menet a héven és az utcán menet közben.

2017. 03. 26.

Felnőtt romantika

Radák Eszter: Négy évszak - ha egyáltalán még van olyan c. kiállításán jártam tegnap a Virág Judit Galériában.


Amikor évekkel ezelőtt először láttam egy magazinban Radák Eszter képeit, rögtön éreztem, hogy közöm van hozzájuk, de nem gondoltam, hogy mélyen érintenének. Lakásbelsők voltak a fotókon, akkoriban kezdtem a blogot és szerettem volna bemutatni a képeit, de végül nem került rá sor, mint annyi minden másra sem, amit terveztem. Most viszont végre testközelből láthattam vásznait.
Hogy is mondjam, hogy ne legyen giccses...? Első érzésem, hogy valami érett, bölcs mégis rózsaszín és meseszerű világba léptem, melynek alapja a derű, a mély nyugalom. Jó lenne mindig itt! Imádom. Milyen bátor-színes itt minden, rózsaszín-lila-narancs, világoskék, türkiz-kék, sötétkék, élénk és pasztell egyszerre, határozott, kontúros, egyértelmű. Itt a felnőtt romantika, amire vágytam! Csodás elmerülés egy enyémhez közeli létezésben, szemlélődöm.  Mintha vízcsobogást hallanék, lennie kell itt valahol egy magnónak, ahonnan ez jön. De nincs, csak ez a kis készülék zúg itt a sarokban. Nem érdekes, én vízcsobogásnak akarom hallani... hiszen itt vannak a vízpartok. Egyedül vagyunk, nem zavar senki.  Aztán egyszer csak, ahogy gyönyörködöm a természet és a tárgyak gyermeki egyszerűségében, előtünedeznek a titkok, melyek az apró ezerszínű ecsetvonások mögött rezegnek. Rejtélyek, melyek ismeretlen dolgokat hozhatnak, mégsem félek, sőt kalandok borzongását adják hozzá a mozdulatlan helyszínekhez. Számomra határozottan belső táj ez, a felszín alatt rejlő megfejtendő érzetekkel. Az egész hozzám ad, feltölt aztán a festmények címeinek elolvasásával elbizonytalanít és felráz. Most akkor mi ez? Önkritika? Gúny? Figyelmeztetés? 
Minden kép a címmel együtt teljes és egész. Tetszik, hogy játszik velem és hagyom, hogy hasson rám. Lázasan kutatok a gondolataimban, megkérdőjelezem a kiállításra belépve érzékelt benyomásaimat, aztán újra lenyugszom. Minden a helyén van, most már biztos, hogy nem véletlenül szeretem ezeket a képeket. Olyanok, mint egy vezetett meditáció, biztonságos körülmények között merülhetek rég elfeledett mélységekbe, ahonnan feltöltekezve térek vissza.  Valami fontos csomagot hozok magammal. 
Nem tudom leírni, mi van benne, de határozottan az enyém és több lettem tőle. 

Radák Eszter: A romantika, lássuk be, nemcsak a harmincas férfiaknak lehet ijesztő...

Radák Eszter: Szép, szép, szép, csak az a bibi, hogy ha jók kihasználom a wellnesst mindig beteg leszek...

Radák Eszter: Vendégháznak oké, szépen kipofozták, de régen hova rakták az emberek a cuccaikat?





Fb. like

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails