Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hírek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hírek. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. 08. 18.

Az IKEA mondja: csináld magad!


Örömmel jelentem, hogy idén a Szoba kilátással is meghívást kapott az IKEA katalógus megjelenése alkalmából rendezett sajtótájékoztatóra. Izgalommal néztem a program elébe, hiszen még sosem vettem részt effajta komoly, újságíróknak szánt eseményen, de ha már így esett, hát elmentem. Nem kellett volna olyan nagyon izgulni, hiszen  az első  pillanattól szinte otthon éreztem magam a közvetlen hangulat és a sok-sok ismerős blogger jelenléte miatt. A dekooder magazin 11 alapító tagja közül például heten is ott voltunk és az újak közül is képviseltették magukat. A kötelező komoly, néhol kicsit zavarodottra sikerült katalógus bemutató előadás után az előzőleg kapott különböző IKEA mintás kitűzők alapján 3 csoportra oszlottunk és úgy néztük meg már az eladó térben az újdonságokat. Az elkövetkező IKEA évad egyik szlogenje: A textília mindenekelőtt, így ezekre az újdonságokra fókuszált a termékek közötti tájékoztató. A szlogen valójában arra utal, hogy vegyük észre milyen fontosak életünkben a textíliák, illetve hogy használhatjuk azokat másképpen is, mint eddig megszoktuk. Ezzel kapcsolatban pedig elérkezett az idő, amikor a kék-sárga áruház is arra biztat: a régi holmi is hasznos lehet, ne dobd ki, öltöztesd új ruhába! Vagyis a Csináld magad trend ide is megérkezett. Ez az idea eddig sem állt távol a cég filozófiájától, de most kifejezett hangsúlyt kap az új katalógusban: rengeteg fotót láthatunk, amelyen valamilyen módon átalakított, megbolondított, meghekkelt IKEA termékek szerepelnek. Bátran vessétek tehát bele magatokat az IKEA új világába, ötleteljetek és készítsetek új lakberendezési tárgyakat! A jól sikerülteket be is küldhetitek fotón, szívesen bemutatom őket a blogon! A másik fontos változás a katalógusban, hogy egy okostelefonra letölthető IKEA alkalmazás segítségével extra tartalmakat nyújt számodra.
Köszönöm a meghívást az IKEÁ-nak, a sok ötletet és a finomságokat is mellyel a program végén vártak minket az ebédlőben.
A Manzárdos fiúk és Csorba Anita figyelnek Kópis Benedekre

Hujber-Nagy Aletta  itt nagyon komoly, háttérben jobbra Kosztolányi Timea






























2011. 03. 06.

Az én Lakástrendem 2011-ben - első rész

Elballagtam én is tegnap a Lakástrend kiállításra. Mikor a belépőt megvettem akkor derült ki, hogy kedvezményesen vehettem volna jegyet a Konyhakiállítással együtt, de nem tudtam róla. Mindegy, pedig sokat gondolkoztam melyikre menjek, mert most csak egy fért bele az életembe.
Ez annak fényében volt még érdekesebb, hogy a Lakástrenden kiállított konyhák száma 3 db volt! Tudom, recesszió van, na de ennyire? Vagy a többiek, akik még megtehetik, hogy kiállítanak a Konyhakiállításra és a Lakáskultúrára szavaztak. Egyébként tavaly csak 2 konyhás cég volt, lehet hogy mégis feljődünk?
Idén tehát a Lakástrenden kiállított a Modimo :





Ez szinte ugyanaz volt, mint a tavalyi. Fekete és fehér magasfényű konyhák, különleges munkalapokkal, mint például ez a kavicsos is, amelyről tavaly már írtam.

A további két konyha mindkettő olasz :) és mindkettő újdonság Magyarországon.
Az egyik a VA Design forgalmazásában a Snaidero, amely mint megtudtam 20 évvel ezelőtt már kapható volt nálunk, de aztán eltűnt és most itt van újra, mégpedig nem akármivel, egy Pinifarina által tervezett konyhával, melynek neve: Ola20 ! (Ha a névre kattintasz, megnézhetsz egy rövid kis diavetítést a modellről.) Pininfarinát az autómárkákban járatos olvasóim ismerhetik, hiszen legrégebbi tevékenysége az autógyártás, de egy jó ideje már mindenféle mást is terveznek, például konyhát. Gyönyörű letisztult vonalak, rafinált részletek jellemzik a bemutatott bútort, ahogy ezt illik egy ilyen nagynevű designer által tervezett terméknek. Sajnos a képek nem sikerültek a konyhabútorról, ezért az előtte álló szintén magas minőségű, formatervezett diófa étkezőbútort láthajtátok, melynek különlegessége a fémberakás.






A másik olasz cég "új seprő "a magyar piacon az Alpes Inox Spa.
Hát ez nagyon érdekes mert ők rozsdamentes acélból készítenek csodálatos konyhabútor elemeket, egész kis konyhablokkokat is, hozzátartozó mosogatókat és konyhagépek külső borítását. Az anyagban amit használnak a megszokottnál magasabb arányban van króm (19/10-es), ezért a termékeik hihetetlen szép fényesek, szinte mint a tükör, ezt láthatjátok mindjárt a képeken is. Van egy fölhajtható gázfőzőlapjuk, amelyik elnyerte az olasz ipari formatervezési szövetség, az ADI ( Associazione per il Disegno Industriale) legmagasabb díját, a Compasso d'oro-t. Kívánom, hogy a magyar mondás szerint "jól seperjenek", hiszen minőségi, esztétikus és egy bizonyos szegmensben hiánypótló áruval jelentkeztek.









És ime még néhány fotó:
Az Ivanka Beton Design újdonsága a Code-Decode standján mindenkinek :) nagyon tetszett:














Az óriás szék az apszisban:


Mára ennyit, a következő héten még jelentkezem beszámolóval.

2010. 12. 14.

Programajánló

Kit érdekel a

forralt bor,

sült gesztenye,

pogácsa,

nyereményjáték,

és egyéb meglepik?


Annak sok szeretettel ajánlom a Lipótvárosban három üzlet karácsonyváró esti rendezvényét december 16-án délután 5 órától!


A három üzlet:


Sarki Fűszeres










Filter Galéria




Jó szórakozást!!!

Fb. like

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails