Oldalak

2010. 04. 30.

Madaras szék, zakós komód és társai

Nagyon szép és különleges dolgokat találtam. A bútorokat, amelyeket most bemutatok egytől-egyig kézzel festették olasz kézműves mesterek a torinói AS Ambienti gyárban, amely Alberto Samorí, tulajdonos nevét rejti. Nem lehet nagy cég, mert saját maga válaszolt nekem, amikor ismeretlenül e-mailben felkerestem. Tőle kaptam a képeket és az információt, amit ezúton is köszönök.
"Az AS Ambienti azzal a céllal jött létre, hogy egyesítse a minőségi bútort nagy kortárs művészek alkotásaival. Az igazi Made in Italy minden formájában, vagyis az egyediség minden formájában. A bútor így több lesz egy egyszerű berendezési tárgynál, valóságos kis remekművé válik, amely átváltoztatja és egyedivé varázsolja otthoni környezetedet." - olvasható a honlapon. Valóban, amikor megnézegettem a honlapot, pontosan valami ilyesmit éreztem, hogy ezekből a bútorokból talán egy-egy darab is elég, hogy feldobjon egy helyiséget. Kétféleképpen gyártják őket, az egyik a katalógus termék, amit úgy fogalmazhatnék, hogy széria gyártás. Ezeket újonnan készítik, mintájuk mindig ugyanolyan és bármilyen mennyiségben utángyártják. Anyaguk tömörfa: nyár, bükk és olasz dió. A másik verzió az egyedi darab. Ezek általában régi szecessziós vagy art deco darabok, melyeket restaurálnak, és újonnan festenek, szintén kézzel és teljesen egyedi mintával. Mindegyikből csak egy darab készül. A képeken ez utóbbi kategóriába tartozó csak a legutolsó szekrényke, a többi széria darab.
Komoly figyelmet fordítanak a festési technikákra, élenjárnak a színek kiemelésében. Az általuk alkalmazott festési eljárások (legyen szó olaj-, akril, vagy vízbázisú festékről) mindig újak és eredetiek.
Samorí úr nem árulta el a mesterek nevét, de hangsúlyozta, hogy mind olaszok és nagy gonddal választották ki őket erre a munkára. Mit mondjak, szerintem ez látszik a bútorok minőségén.
Azt tanácsolom nézzétek meg a honlapot is, ha tetszenek, mert ott sokkal több és színesebb remekművet is láthattok. Jó nézegetést!




2010. 04. 28.

Itt a tavasz




Ezt a haikut egy nagyon kedves barátnőm, HS írta és volt olyan kedves, hogy megengedte, én is bemutassam a blogomban. Már egy ideje tartogatom, mert nem akartam föltenni, amíg nincs igazi tavasz. Most már az van:)
Köszönöm HS.

Forrás: hol(d)napblog

2010. 04. 25.

A cipész cipője - na és a zoknija


Ha valaki nem ismerné, bemutatom nektek Karim Rashidot. (Hogy ki ő, mindjárt kiderül.) Találtam a lakásáról fényképeket és egy cikket a Times online kiadásában. Ezt lefordítottam kis segítséggel és közreadom nektek. Tisztában vagyok vele, hogy legtöbben nem ilyen lakásra vágyunk - én sem -, de úgy gondolom érdekességnek nem utolsó és számomra példaértékű, ahogy önmagát kifejezi ezzel a lakással, szinte egy az egyben hasonlítanak egymásra, nem? Csak annyit mondok, zokni:) Bár itt, ketten laknak a feleségével, az ő ízlése hol jelenik meg vajon, vagy ennyire azonos a kettejük elképzelése?
Ime a cikk:
"Kevés dolog fekete és fehér Karim Rashid világában. Az egyiptomi születésű, félig angol, Kanadában nevelkedett, new-yorki székhelyű designer és belsőépítész szereti a mesterséges és felfokozott színeket, különösen a pinket, amelyet jóformán minden nap visel és amely legtöbb munkájában szerepel.
- A színpalettám 30 éve ilyen - mondja. - Tinédzserként pink ruhákat viseltem. Ez az egyetlen vitatott szín. Ma még radikálisabb vagyok, mert az emberek még konzervatívabbak. A pink pozitívvá és feldobottá teszi az embereket. Rashid 3 havonta cseréli tapétáját: a jelenlegi a saját tervezése. Az interiors-europe.co.uk árukészletében egy sor van az ő tervezéséből.
Rashid loft lakása Manhattan Chelsea negyedében van, a design stúdiója fölötti emeleten. Az egyterű helyiséget feleségével, Ivana Puric-csal osztja meg, és még néhány tárggyal abból a 2500-ból, amelyeket ő tervezett. A kulcsszereplő az öntött műgyanta padló, amely egy galéria érzetét kelti: designerresinfloors.co.uk


A polcok nem túl nagy felületét kisebb dísztárgyak töltik meg, mint ez a Rashid szobrocska is. Néhány nagyobb munkáját kis méretű tárgyként tervezte meg, ideértve a szépségápolási termékek csomagolását, valamint Issey Miyake és Prada számára készített kiegészítőket.


A konyhaasztal egy rendelésre készült egyedi darab. Rashid saját kerámiái díszítik, melyeket mentorával, az Ettore Sottsass-szal való közös munka inspirált.


A Rashid által tervezett kanapék és székek között a nappali terében van egy a korlátozott példányszámú rózsaszín Veuve Clicquot Loveseat nevű székekből. (eclicquot.com).
- A tárgyaiddal élni folyamatos tökéletesítést jelent, de nem nagyon ragaszkodom hozzájuk.- mondja Rashid. - Bármelyiket megvehetik egyszer.


A lakás hátsó részét a zenének szentelték a Rashid által kreált dupla lemezjátszó asztallal, amelyet az amerikai Target boltlánc gyártott. Klubokban is fellép, mint DJ, és van két mix CD-je, a Newyorkelectropunkfunk és a Newyorkelectronew.


-Még mindig négyvagy öt házibulit tartok egy évben. - mondja. - A lakás már egy csomó különböző társadalmi csoportot látott. Igazán feldobhatnám még valamivel."
karimrashid.com

Szöveg: Mark C O'Flaherty

Fordítás: Klein Kinga és Klein Dóra

Forrás: timesonline.co.uk

2010. 04. 20.

Tavaszra várva

Addig is, amíg eljön az igazi tavasz, és amíg lesz időm tartalmasabb bejegyzést szerkeszteni, íme egy-két kép inspirációnak. Tavasz a Margitszigeten 2010. április. Fényképezte: Szinnyai Eszter
Ajánlom hozzá ezt a zenét: klikk!






2010. 04. 15.

Friss képek Milánóból!


2010. 04. 14.

Ma nyílik az i Saloni

The Event is back.
Az i Saloni egy Milánóban 49 éve minden év áprilisában megrendezett nemzetközi bútor kiállítás és vásár. Talán a legnagyobb ebben a szakmában. Pontosabban fogalmazva egy hatalmas "kiállítás-naprendszer", amelynek napja a bútorkiállítás - Salone Internazionale del Mobile - és a körülötte legközelebb keringő bolygó, a lakberendezési kiegészítők kiállítása - Salone Internazionale del Complemento D'arredo. Ez a két rendezvény bemutatja a bútorok és kiegészítők minden típusát az egyedi darabtól a sorozatgyártottig és minden stílust a klasszikustól a modernig, a dizájnig. Megrendezésre kerül még minden második évben, így idén is, az Eurocucina - a konyhával foglalkozó szakkiállítás, a Salone Internazionale del Bagno - ugyanaz fürdő témában és a fiatal tervezők kreativitásának szentelt Salone Satellite. Mindezeken kívül számos kísérő rendezvénye van az i Saloni-nak köztük egy egész Milánót átfogó négy részből álló kiállítás sorozat szintén hasonló témákban.
"Egyik oldalról a kiállítási rendezvények, másik oldalról a kísérő események megteremtik így a kultúra és a projektek koncentrációját, és egy igazi, hamisítatlan várost alkotnak: " A Szalonok Városát". Olvasható a kiállítás honlapján.
Igazi szakmai összejövetel ez, amely csütörtöktől vasárnapig tart, és csak vasárnap fogadja nagyközönséget, addig kizárólag a szakmában dolgozók látogathatják.
Nekem három magyar résztvevő nevét sikerült összegyűjteni, ha tudtok még kérlek írjátok meg. kíváncsi vagyok vannak-e még és kik.
Tehát a magyar résztvevők nem fontossági sorrendben a következők:

- Balaton Bútor Kft.
Őket a kiállítás honlapján találtam, a saját honlapjukon nincs erről tájékoztatás. Az olasz honlap szerint a főkiállítás 18D07-es standján lesznek megtalálhatóak. Egyebek közt náluk kapható Szikszai László Kabóca széke. Úgy tudom ez a Szikszai László áll Sixay Furniture mögött, róluk tettem már említést a Lakástrendről szóló beszámolómban.




- IVANKA Beton Design
A hg.hu szerint az IVANKA már tavaly is sikerrel szerepelt az i Salonin, idén is meghívták őket. Többek között a Beat Boom PROPELLER asztalukkal szerepelnek majd. Bővebben itt olvashattok erről.




- Desidea Studio

Róluk meg annyit tudok, hogy a kiállítás ideje alatt zárva lesznek. Ez gondolom azt jelenti, hogy kint vannak, ami nem is csoda, hisz a sok olasz márka képviseletében ott a helyük! Illusztrációnak az FDV Group általuk forgalmazott Gallery Vetri d'arte kollekciójából egy montázst választottam.

Buon lavoro e buon divertimento a tutti partecipanti! Jó munkát és jó szórakozást minden résztvevőnek! Bárcsak én is ott lehetnék! :(
Források: hg.hu, cosmit.it, balaton-butor.hu, desidea.hu

2010. 04. 13.

Zoknigyűjtő :)



Egyszer mindenki megtalálja a párját.Még a zoknik is.

Forrás:Daily Candy

2010. 04. 12.

Miért tetszik? Egy modern nappali HongKongban



Ez a villa HongKong szigetének délkeleti részén épült 2008-ban egy Shek-O nevű kis halászfaluban. A belsőépítészet vezető tervezője Jim Olson, az Olson Kundig Architects-től.
Első látásra megfogott az egész épület, mégis most csak a nappaliról írnék néhány szót,  a kép alapján.



Rengeteg gondolat kavarog bennem; azt hiszem a legfontosabb, hogy valami elementáris harmónia árad szét bennem, ahogy a képre nézek, pedig úgy tűnik, semmi extrát nem látok. Egy igazi modern nappali. A hatalmas térben a kanapék és a székek szimmetrikusan veszik körül a dohányzóasztalt és a tolóajtón túl is folytatódik a szimmetria. A nagy belmagasság elementáris szabadságérzetet ad a kilátással együtt és az egyszerű geometrikus vonalak kiemelik az anyagok szépségét. Szinte alázattal fogadják a lemenő nap sugarait a felületek.

Ez lehet a titka ennek a helyiségnek, amely mint nappali nem is egy különálló tér, mert hiszen egy nagy tér itt minden, beleértve  a környező természetet is, ahogy  belép a nagy ablakokon, szóval a titok talán ott van, hogy az egész épület és vele együtt a nappali is egyszerűen és alázatosan, de mégis méltóságteljesen simul a tájba, nem kis mérete ellenére. Mindezt úgy, hogy az óriási felületeken időtálló, minőségi anyagok jelennek meg, melyek egyéb díszek, minták, dekoráció nélkül öltöztetik föl a teret. Anyag és forma egybeforr, nemigen tudnám megmondani melyik a fontosabb és így együtt szolgálják a funkcionalitást és a szépséget. A színek mindehhez visszafogottak, majdnem monokróm összhatásban lángolnak a napsütésben.
Az ember úgy érzi boldogabb lehetne egy ilyen házban,  pontosabban a környezeten itt nem múlhat. Muszáj lesz mélyen magunkba nézni.




Fotó: Benjamin Benschneider
Forrás:Olson Kundig Architects

2010. 04. 10.

Csak egy kép

2010. 04. 09.

A dánok fehérsége


Nézzétek a dánokat! Nézzétek, hogy milyen bátran minden térhatároló elemet - falak, padló, mennyezet - mindent fehérre festettek. Tiszta lap. Ettől olyan nyitott, szabad és határtalan ez a lakás és ez az, amiért azonnal beköltöznék. Ezután jönnek a főszereplő színek: piros (narancs, rózsaszín) és fekete, aztán a legkisebb arányban szinte mindenféle színből egy kicsi.














Ezt a receptet mindenkinek tudom ajánlani, aki szeretne nagy szellős tereket, de nincs neki, vagy van és ki szeretné hangúlyozni még jobban. Persze ez eleve egy gyönyörű nagy tér, óriási ablakokkal - ez adottság, de egy kisebb lakásnak is nagyon jót tud tenni, ha ez az érzet eleve tetszik valakinek. Az arányokat be kell tartani és nem lesz semmi galiba. Színekből egyébként bármit lehet egy vagy két hangsúlyosnak választani, nem kell ezekhez ragaszkodni. Nyitott konyha, nyitott tér, nyitott szív, nyitott lélek.

2010. 04. 06.

Gondolkodom :)

Nagyon szeretem a Szép Lak újságot, a magyar lapok közül ez az egy, amelyet minden hónapban megveszek. Régebben egy másik volt, de most már talán harmadik éve, hogy rendszeresen ezt vásárolom. Mellette persze mást is, de ezt mindig.


A márciusi szám "Levél az olvasóhoz" c. rovatában azt írja Berényi János, a főszerkesztő, hogy nehéz dolguk van, mert rengeteg a barna-bézs, minimál lakás, szinte mind-mind egyformák és így nehéz színessé, színvonalassá szerkeszteni a lapot. Egyrészt - hadd hízelegjek -, nem vettem észre.
A magyar lakások persze ritkán tükröznek olyan merész stílustársításokat, elvétve mutatnak olyan modern művészeti alkotásokkal teletűzdelt, néha polgárpukkasztó berendezéseket, amit például a Manzárd Café-n láttam, még az is keveseknek adatik meg, hogy drága, designerek által tervezett bútorokkal vegyék körül magukat. Ez utóbbira nemrég láttam példát, azt hiszem pont az említett újság hasábjain. Számomra az is egyértelműen kiderül, ha a Szép Lakot lapozgatom, hogy a törekvésük minél többféle stílust, minél színesebb, személyesebb lakásokat bemutatni. Én pont ezért szeretem. Azt is észre vettem, hogy mindig van egy lakásbemutató riport, amely olyan lakást mutat be, amely sokkal merészebb, újítóbb, szokatlanabb, mint az eddigiek, főleg a színek és stílusok keverését illetően. Ez sokszor nem konkrét megrendelőnek készül - úgy vettem észre -, hanem úgynevezett bemutató lakás, amit ezután fognak eladni. Tehát megint nem a megrendelő volt a bátor, hanem a szakember. Az, hogy a nagy átlag ízlése kissé egyforma és sablonos, szerintem mindig így volt. Ez nem a belsőépítészek és lakberendezők hibája, mert nekik azt kell formába önteni, amit a megrendelő elképzel, vagy legalábbis, amit megpróbál elképzelni. Nem is biztos, hogy hiba, mert ugye nem kell mindenkinek Philippe Stark székekből vacsoráznia, azért én mégis azt gondolom a magyar ízlés egy kissé befülledt, legalábbis az átlag, ha meg tudjuk jeleníteni magunkban, hogy mi is az. Még mindig sokan képzelik, hogy nagyon-nagyon-nagyon sok pénz kellene ahhoz, hogy valakinek - egyszerűen szólva - szép, korszerű és személyre szabott legyen a lakhelye. Vagy egyszerűen lusták ahhoz, hogy energiát fektessenek az ügybe és emiatt csak félmegoldások jönnek létre. Itt jövünk mi a képbe, mi, lakberendezők, belsőépítészek, designerek. Meg kell mutatnunk, akinek lehet, hogy mennyi minden van a világon, ami egy lakást kuckóvá, palotává, bemutatóteremmé :), vagy egyszerű otthonná tehet. Kinek mivé. Mennyi anyag, szín és forma létezik. Megmutatni, hogy nemcsak egy kiváló műalkotás - imádom a festményeket -, hanem egy egyszerű mütyür is - esetleg egy kimustrált tornacipő (Forrás:kisflanc)- tehet hozzá valamit, ahhoz a térhez, amit lakásunknak nevezünk. Azt gondolom, hogy nem erőszakosan, de noszogatni kell a kedves vevőket, hogy jobban elmélyedve a témában és önmagukban keresgéljenek ők is újabb és újabb megoldásokat. Ez persze a héköznapokban nem ilyen rózsaszín - van aki hallani sem akar másról, mint az első és egyetlen ötletéről, ami megvalósíthatatlan -, de kisebb-nagyobb siker- és kudarcélményekkel jutunk szépen előre, ha nem adjuk fel. Remélem én is tehetek valamit ezzel a bloggal, hogy távolabb láthassunk és sokfélét.

2010. 04. 03.

Pepe és barátai

Valami tojással kapcsolatos, húsvéti témát kerestem. Tojástartókat és mást, többet találtam.
Bemutatom nektek Pepét és barátait:



Megálmodójuk Camila Prada. Titkuk a kedves, vidám illusztráció és a valódi német Rosenthal porcelán.



Ő itt Sir Randolff, aki kalapjában egy kis sót rejteget, hogy ne kelljen ezért fölállni, mikor már minden ott van az asztalon.

Következik még néhány tojástartó társa:








És a család többi tagja a teljesség igénye nélkül. Coco a tejkiöntő:


















Pablo a méztartó - kanalat is kínál neked.



















Rif és Raf - só- és borsszórók. Nem tudom melyik-melyik, tán hallgatnak a nevükre...
Momo a vajtartó.

És végül néhány kávéscsésze:

Sunny,

Sam,


és Amber.
Kívánok nektek ilyen vidám ünnepeket, mint amilyenek ezek a kis figurák.

Fb. like

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails