Bergamo, amore mio

Tegnap töltöttem be az ötvenet.

Akárhogy is nézem, ez krízis. Gondoltam írok majd valami bölcset, szépet, hogy semmit nem bánok, meg ilyesmit. Nem megy.

Megmutatom inkább a Bergamóban készült képeimet, melyeket milánói utazásunk során készítettem. Nagy rohanás volt az egész, épphogy csak belekósoltam picit az óváros, Cittá Alta hangulatába, ráadásul nem számítottam városnézésre, így fel sem tudtam készülni belőle. Nem mintha akkor lett volna idő bemenni a Colleoni kápolnába vagy Donizetti szülőházába... Így is folyamatosan rám vártak a többiek, mert lemaradtam fényképezni. 

Drótkötél vontatású vasúttal mentünk föl a Felsővárosba. Az induló állomáson lévő kávézó annyira hangulatos volt, hogy megkértem a pultost, hadd fényképezzem le őt is. Fent, ahogy kiléptem az állomás épületéből úgy éreztem, mintha egy  varázslatos időutazáson vennék részt. Szűk, kanyargós utcák, váratlanul felbukkanó tipikus, mégis különös atmoszférával. Nem tudom miért olyan vonzó ez számomra. Egyszerre ismerős és idegen. Soha nem jártam ott, mégis beszédbe tudok elegyedni bárkivel. Beülhetek meginni egy kávét egy sehol másutt nem ízlelhető süteménnyel. Furcsa, hogy van a világnak olyan helye, amelyet sosem láttam, még csak a létezéséről sem tudtam mégis mikor egyszer csak ott vagyok, rögtön úgy érzem odatartozom, tudnék ott élni. Jó-jó tudok olaszul, de ez mégsem minden...

Boldog vagyok, hogy ennyit is, így is láthattam belőle. És ha majd egyszer végre én tervezem az olaszországi utamat,  Bergamóra minimum három napot szánok, ... vagy még többet, ahogy kedvem tartja.
Orsi, köszi a fényképezőgépet!

Fotók: Szoba kilátással, Klein Kinga

Két klasszikus a világ két felén és egy kis filmtörténet

Amerikai lakberendezés Umbriában és Kaliforniában

Nem is gondoltam volna, hogy így elszaladt az idő! Rengeteg munka van mögöttem és most egy betegség ad lehetőséget arra, hogy végre újra blogolhassak. Legutóbbi bejegyzésem egy londoni lakásról szólt. A mostani egy umbriai kastély és egy kaliforniai rezidencia. Hogy mi a közös bennük? A lakberendező, Martyn Lawrence Bullard személye. Az umbriai otthon egy orosz milliárdos, Jevgenyij Lebegyev számára készült. Miután ország világ szörnyülködhetett - legalábbis én azt tettem - Janukovics volt ukrán elnök ízléstelen házán, szeretnék bemutatni egy olyan, sok pénzből készült orosz tulajdonú lakhelyet, mely nem igénytelen csili-vili, mindegy-csak-sokba-kerüljön stílusban valósult meg. Ilyen ez a kastély, melyben olyan bútorok is találhatóak, melyeket egy  még Zeffirelli filmjében is közreműködő mester készített történelmi igényességgel. Egységes stílusban tartott, mégis a mai igényekhez igazított bútorválasztással, sok-sok textíliával lett otthonos ez a középkori várnak is nevezhető épület.

A tulajdonos, kedvenc kutyájával.

A lakberendező: Martyn Lawrence Bullard

És most következzen Bullard otthona Kaliforniából. Érdekes összevetni a hasonlóságokat és a nyilvánvaló különbségeket, mely utóbbiak a nyilván a szakember saját személyiségéből  és az ingatlan eltérő helyzetéből fakadnak. Úgy látom vonzódik a színpadias enteriőrökhöz, ez onnan nézve is igaz, hogy ezt villát még a némafilm sztárnak, Rudolph Valentinonak építették, de lakója volt azóta Gloria Swanson és William Faulkner is, aki ebben az épületben írta a Hosszú álom és a Szegények és gazdagok című filmek forgatókönyveit. A Hosszú álom (The big sleep) Raymond Chadler eredeti regényéből, míg a Szegények és gazdagok (To have and not have) Hemingway írásából készült, s mindkét film főszereplői Humphrey Bogart és Lauren Bacall, az író közeli barátai voltak. E rövid filmtörténeti kitekintő után térjünk vissza ahhoz a látványvilághoz, melyet ebből a házból Bullard kihozott. Romantikus, alapjaiban arabos ihletésű, itt-ott klasszikus amerikai stílusú kert és szobabelsők. Színes, egzotikus világ, hozzágondolva még a ház dicső történetét is, számomra nagyon izgalmas hangulat ez.

Forrás: admagazine.ru