A következő címkéjű bejegyzések mutatása: filozófia. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. 07. 09.

Miért jó alkotni ?

Élménybeszámoló Martin Schuster Művészetlélektan című könyvéről

Mottó: A festészet kiteljesítette sorsomat. Elveszítettem három gyermeket és sok mást is, ami teljessé tehette volna borzalmas életemet. A festészet lépett a helyükbe. Úgy érzem, alkotni a legjobb dolog a világon.

Frida Kahlo

Raffaello: Athéni iskola

Az alkotás és a lélek dolgai iránt érzett érdeklődés újra megtalált szerelem nálam, és attól tartok nem fog megszűnni amíg élek. Mindazonáltal nem vagyok sem pszichológus, sem művészettörténész, hogy szakszerű méltatást írjak Martin Schuster: Művészetlélektan című könyvéről. Ez inkább egy szubjektív élménybeszámoló lesz. Elképesztő mennyiségű továbbgondolásra érdemes tény, vélemény és következtetés sorakozik egymás után ebben a kiadványban. Alapos, tudományos jellegű összefoglaló műről van tehát szó, amit - nem szégyellem - még nem is tudtam minden részében magamévá tenni.

Mi az a művészetlélektan? Egy köztes, még feldolgozatlan terület a művészettörténet és a pszichológia között. "Az ember élményeinek kutatása a művészi alkotófolyamatban és a műalkotások befogadása kapcsán." Ez az ami engem hihetetlenül érdekel, hiszen sokszor mást sem csinálok! Amellett, hogy szeretem a magam ritmusában, ízlelgetve, alaposan megismerni a világot, rég elszoktam az ilyen komoly írásoktól. Egy alaprajzot könnyebben olvasok. Gondolom, bármely két említett területen alapképzettséggel rendelkezőknek hamarabb felfogható a könyv mondanivalója, én mégis élveztem, sőt bizonyos részeit faltam!

Csontváry: Magányos cédrus, 1907

Kedvencem volt például az az alfejezet, amely részletesen szól a jobb és bal agyféltekék specializálódásának szerepéről a vizuális gondolkodásban. Bonyolultabb ez annál, mint amit szinte mindenki rávág most, hogy természetesen a jobb agyfélteke felelős a képi-térbeli gondolkodásért. Jobbkezeseknél, normális esetben. De mi van, ha valaki balkezes? És ha valakinél a két agyfélteke között nincs kapcsolódás?

Másik igen érdekes téma a művészi kreativitás lélektana. Mit is hívunk kreativitásnak? Mitől lesz az egyik ember az, a másik meg nem? Schuster sokféle oldalról közelíti meg a kérdést, köztük az álmok megtermékenyítő szerepét, vagy a kábítószer hatását elemezve az agyra. Beleszövi az eddig hasonló témában kutatók eredményeit, tömérdek forrást megnevezve, mely az egész könyvre igaz. Ha érdekel a téma, rengeteg új forrást találhatsz megnevezve, bár legtöbbjük nincs is lefordítva magyarra, ha jól sejtem.

Nagyon izgalmas az is, ahogy azt fejtegeti, vajon mi célt szolgál az esztétika, vagyis "a szépségre törekvés" az ember életében? Tudom, könyvek tucatjai szólnak erről, mégis ehhez is tud újat hozzátenni. És leginkább az tetszik az érvelésében, hogy a lehető legtöbb helyről összeszedett információkat egymás mellé teszi és összehasonlítja azokat.

Picasso: Síró nő, 1937

Szó esik arról is, hogy mitől látunk szépnek egy arcot, milyen a tipikus arc és hogyan változott ez a történelem során.

Részletesen tárgyalja Jung analitikus lélektanát, melyről az a véleménye, hogy "minden más pszichológiai rendszernél jobban egyúttal művészetpszichológia is", mert "az álom és a fantázia anyaga lehetővé teszi a hozzáférést a kultúra alkotásainak archetipikus tartalmához".

Jackson Pollock, 1950

Photograph by Hans Namuth

Beszél a kortárs művészetről, a divatról, és a műtárgybirtoklás motivációiról. A szimbólumokról, a metaforákról és a képzettársításól szintén, de lehetetlen a teljesség igényével beszélni erről a könyvről egy blogposzt keretein belül. Nem is ez a célom, csupán felvillantottam néhány számomra jelentőségteljes fejezetet ebből tankönyvnek is beillő kiadványból. Érdekes lenne bizonyos fejezeteit különkiadásban megjelentetni, a sok, jó minőségű, színes illusztrációra fektetve a hangsúlyt, ez számomra hiányzik belőle. Szívesen válogatnék hozzá műveket.

Nagy ajándék nekem ez a könyv, hisz éppen azokról a dolgokról beszél, amelyek különösen érdekelnek a kreativitásban. Mitől, miért jó alkotni? Érdemes-e akkor is, ha semmi visszajelzést nem kapunk? Mi történik, mikor lelkem titkait újra és újra kitárom? Sikerül talán az ösztönösből a tudatosabb felé eljutnom és megérteni kedvenc művészeim belső motivációit, félelmeit is, esetleg sikereik okát? Olvasásával visszatértem vele ahhoz a kellemesen izgalmas, autodidakta tanuláshoz, amely ismeretlen, és lélegzetelállító tájakra visz.

És remélem, ez még csak a kezdet.

Köszönöm a Panem Kiadó cikkhez nyújtott támogatását.

Frida Kahlo: A világegyetem szerelmi ölelése, a Föld (Mexikó), én, Diego és Senor Xólotl, 1949

2015. 09. 15.

Zene és fény

Küldök egy kis fényt a világnak...
India Arie: I am light
Minden hangja a lelkemből szól.

I am Light

I am not the things my family did

I am not the voices in my head

I am not the pieces of the brokenness inside

I am Light

I am not the mistakes that I have made

or any of the things that caused me pain

I am not the pieces of the dream I left behind

I am Light

I am not the color of my eye

I am not the skin on the outside

I am not my age

I am not my race

my soul inside

is all light

All light

I am Light

I am divinity defined

I am the God on the inside

I am a star

a piece of it all

I am Light

2014. 12. 26.

Kicsit szokatlan

Semmi máshoz nem értek jobban, mint az érzésekhez. Egész életem rémületes és boldogságos érzések jegyében telt. Talán mondhatom már múlt időben... Áradtam, mint egy folyó, hömpölyögtem szűk, sötét helyeken, kerestem kétségbeesetten a vélt és valós kijáratokat és mikor megtaláltam, mindent lerombolva zúdulva, néha magamat is összetörve, pánikszerűen törtem ki elfelejtve, hogy én magam vezettem ezekre a pokoli helyekre magamat. Nem is elfelejtve, inkább soha föl sem fogva, hiszem azokban az években semmit sem láttam tisztán, inkább valamilyen szűrőn át jöttek a jelek, mint mikor a sűrű felhőkön átdereng a napsugár. Rengeteg dologra most nem is emlékszem, pedig tudom, hogy ott voltam fizikai valómban, de igazából nem. Nem éltem át teljes, éber odafigyeléssel, ami történt velem. Máskor pedig szétterültem tág térségeken, elfoglalva minden nekem feltárulkozó helyet, mert úgy éreztem az az én világom és biztonságban vagyok. De ez az egész létezés hazugság volt, menekülés a valóság elől. Beszorítottam magamat egy világba, ahol nincs választás, ahol szívszakadva lehet panaszkodni a lét igazságtalanságára és megnyugtató elhinni, hogy semmit, de igazán semmit sem tehetek önmagamért, hiszen A HELYZET, MEG Ő, MEG Ő, MEG Ő mind-mind ellenem vannak és én gyönge és kicsi vagyok. Kényelmes (gyerekes) álláspont. Aztán mégis időről-időre olyan behatások értek, melyek felkavarták ezt az illúziót, olyan döbbenetes, fájdalmas élményekkel gazdagítva, melyeket nem lehetett már figyelmen kívül hagyni. Újabb érzések, jöttek, mint tőrdöfések és arra késztettek, hogy felfedező útra induljak önmagam dzsungelébe: mi a franc történik és miért? És feltámadt az igény: érteni szeretném, miért nem érzem jól magam abban, amiben pedig minden jel szerint logikusan jól kéne, hiszen minden megvan. Majdnem minden megvan, amit kívántam... akkor mégis mi van?

Ez az év ennek a kérdésnek a jegyében telt. Nem mondom, hogy minden tiszta, de áttörtem a homályt, jónéhány fátyol lehullott és lassan-lassan eljutok oda, ahol már csak a csöndes állóvíz nyugalma honol. Nem fut már sehova, nincs hova menekülni, rohanni, a szétterjedés a teljesség. Rájöttem: a fátylak mögött mindig újabbak léteznek és az új cél most már ez. Újabb és újabb titkokat fölfedezni, felkészülten várni, hogy semmi sem biztos, hogy semmi sincs úgy, ahogy elképzelem. Mindig új tapasztalások, új meglepetések, kegyelmek érnek el hozzám. ÉS RAJTAM ÁLL: minden lehetőségemre álló eszközzel, tisztán és éberen felfogni a világ jeleit és szabadon dönteni arról, mit kezdek velük, miként használom azokat.

Párbeszéd Ridley Scott, számomra nagyon fontos filmjéből a Thelma és Louisból. Üldözik őket a rendőrök, kis időt nyernek és hirtelen fékezéssel éppen hogy megállnak egy szakadék szélén. Felocsúdva lélegzetelállító látkép tárul eléjük.

"-Te jóságos ég!

- Ez meg mi a fene?

- Nem vagyok biztos benne, de lehet... lehet, hogy ez maga a Grand Canyon.

- Huhhh.. egyszerűen káprázatos!

- Igen, kicsit szokatlan."

Thelma és Louis online letöltés

Képek forrása: pinterest, top of art, wikipédia

2014. 11. 01.

Gondolat a mai napra

Weöres Sándor:

A halálról

   Az ember kétféleképpen mentesülhet egyéniségétől: vagy alája-

sűlyed, vagy föléje-emelkedik.

   Vannak emberek, kik úgy belemosódnak a tömeg-lélek alaktalanságába,

vagy valamely züllöttség értelem-alatti áramába, hogy teljesen

feloldódnak benne, eltompulnak és külön-létük csak látszat. És haláluk

már csak e látszatnak halála: testük felbomlásával a külön-létük

utolsó jele is megszűnik, végképp beleolvadnak a sötét, ragacsos

áradatokba. Ez a kárhozat.

   És vannak, akik egyéniségük fölé emelkedve, igazi lényükké a

személytelen, örök mértéket teszik; halálukban úgy omlik le róluk

a különlét, mint egy börtönfal és átömlenek időbeli, zárt életükből

az időtlen, határtalan teljességbe. Ez az üdvösség.

   Legtöbb ember a haláláig őrzi egyéniségét. Tervei, körülményei,

apró kedvtelései jelentik részére az élet értelmét s a haldoklás

perceiben feltáruló időtlen végtelenségtől, az üdvösségtől éppúgy

visszariad, mint az elfoszló tudat alól feltörő homályos vonzástól,

a kárhozattól; egyikben sincs érzés, értelem, változás, tagoltság,

melyek az ő kedvteléseihez szükségesek; szétmálló ösztöne az élet

végső roncsába kapaszkodik, s ez már nem nyujt menedéket. Az élet,

változás, idő kicsúszik alóla, a változatlan örökléttől iszonyodva

elhúzódik: dermedt állapotba kerül, melyből az élet tagoltsága és a

lét teljessége egyformán hiányzik. Meghalás utáni sorsa kis-részben

attól függ, hogy miképpen emlékeznek rá, imádkoznak-e érte, földi és

nem-földi jószándékok segítik-e; főképpen pedig attól, hogy volt-e az

életében valamely egyén-fölötti, általános erény, mely nem a

személyiséghez, hanem az alkat mélyén rejlő örök mértékhez tartozik,

a személyiség elpusztulásával nem pusztul el és őt támogatni bírja.

Ez a tisztítótűz.

Részlet A teljesség felé c. kötetből

Itt az egészet elolvashatod.

The Atomic Apocalypse, Mexico City, British Museum

Halál utáni fotó a XIX. századból

Jacques Louis David: Marat halála, 1793

Picasso: Guernica

Halál utáni fotó a XIX. századból

A szív mérlegelése. Hunofer írnok könyvéből (XIX. dinasztia)

Anette Spinks: Just Thinking