Láttam egy filmet a kínai harcművész legendáról, Ip Manról aki Bruce Lee-t is tanította még. Megérintett a film különös hangulata, sajátos tisztasága és a 30-as évek kínai látványvilága. Ez a poszt született belőle. Ip Man szerepében Donnie Yen.
Ip Man arca harc közben: a keleti
pókerarc. Nincs benne gyűlölet és nincs szeretet, csak koncentrálás a
tennivalókra. Először erre üt, aztán a meg arra, egyik mozdulat a másik után. Csak a pillanatban létezik. Ezt lenne jó megtanulni: az érzelmek nélküli fókuszálást, és a "minden jól
van" érzését előhozni a fontos pillanatokban. Valahogy így képzelem a
meditációt is - érezni is véltem már néha-néha pillanatokra valami hasonlót.
Mintha egy magas hegy tetején ülnék, a világ tetején - persze, hogy Tibetet
képzelem el ilyenkor:)- és hallani vélem a földi élet hangjait: szülő nők
sikítása, nagyvárosi utcazaj, fékcsikorgás és káromkodás, gyerekek örömteli
zajongása egy játszótéren. Szarvasok szívdobogása, a mag börtönéből szabaduló
sziklevelek növésének zaja és a haldokló utolsó suttogása. A kréta csikorgása a
táblán, a denevér halk surranása és a tölcsér roppanása, mikor beleharapsz.
Mindezt egyszerre a saját lélegzetemmel és a világegyetem más ismeretlen
hangjaival. Amikor egyszerre vagyok mindenhol, és mégis ott ülök a hegy
tetején, egyszerre vagyok minden és mindenki a világban és magányos önmagam a
szélfújásban. Mindent látok, mindent hallok és mindent érzek, amit ember valaha
látott, hallott és érzett. Tragédia, hangos boldogság és csendes derű egy
időben és egy helyen. Közben persze csak egy ember vagyok, aki felmászott a
hegyre, hogy önmagát megkeresse.
MINDEN JÓL VAN.
Ha
ezt érted, nem kell semmi más, ha ezt tudod, mindent tudsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése