Oldalak

2010. 11. 14.

Korodi Luca és Szurcsik József festőművészek kiállítása a Virág Judit Galériában

 


Kedden kiállításmegnyitón voltam. Korodi Luca Távol Afrikából és Szurcsik József Ember az embernek című kiállításán. Sajnos csak fél hétre értem oda, mert 6-ig dolgozom és emiatt mindig lemaradok a megnyitók elejéről. :( Mindegy ez van. Azért egy beszédet hallottam, mert a két művész kiállítását egyenként elcsúsztatva nyitották meg így Szurcsik megnyitóját láthattam-hallhattam. Kukorelly Endre mondta a megnyitó beszédet, ami nagy örömömre frappáns volt, rövid, lényegretörő és a képekről szólt. Aztán belefeledkezhettünk a kiállításba...
Nem vagyok művészettörténész. A blogba mint művészetkedvelő lakberendező írom meg az élményeimet a festészettel, fotózással kapcsolatban. Ezen kívül fontosnak tartom, hogy alkalomadtán ajánlani is tudjak művészeti alkotásokat is azoknak akik ez iránt érdeklődnek. Mindezek fényében írom, hogy nagyon tetszettek mindkét festő művei.
Korodi Luca képei talán közelebb állnak hozzám, líraibbak, merengőbbek. Az egzotikumhoz való viszonya is eltalált bennem valamit - afrikai táj, vihar, felhők, sivatag - nem beszélve a Budapestről festett képekről, amelyek szinte minimalista eszközökkel - nem tudom van-e ilyen a festészetben -, szóval néha alig egy-két pötty vonal és mégis tudod melyik híd alatt vagy. Némely kép mintha az én mostani őszi, ködös-párás hangulatomat ábrázolná, benne vannak a fájdalmaim, fáradtságom, szeretetem a város iránt, ahogy naponta látom ezt a várost. Nagyon jó volt elmerülni bennük.

NÉHÁNY KORODI LUCA KÉPEIBŐL:























Szurcsik  képei egész más világba kalauzolnak. Egy férfiasan kemény, látszólag lepusztult világba, ahol majdnem mindenkinek "kockafeje" van, de ezek a fejek korántsem egyformák, vagy érzéketlenek, sőt. Hihetetlen de egész finom érzéseket, hangulatokat, rezdüléseket, komoly gondolatokat is ki tud fejezni egy-egy "kockafej". Színek, árnyalatok, pillantások és szájzugok mesélnek. Talán érdekes lenne egyszer cím nélkül nézni őket, hogy kinek mit juttatnak eszébe. Nagyon ütős a kiállítás anyaga, érdemes végigböngészni a képeket, gondolkodásra, felismerésre késztetnek.
Nem beszélek többet, ezt látni kell. Ha kedvet kaptatok, a kiállítás a Virág Judit Galériában van. Ingyenes és november 30-ig lehet látni. Jó szórakozást!


SZURCSIK JÓZSEF NÉHÁNY KÉPE:







6 megjegyzés:

szfanni írta...

Korodi Luca képeit eddig nem ismertem, de nagyon tetszenek. A színek még így monitoron keresztül is gyönyörűek!!! Köszönjük!

Klein Kinga írta...

Ugye-ugye. Köszönjük együtt a művésznőnek, hogy ilyeneket fest nekünk, aki meg teheti vegye meg bátran és vigye haza!!

Kisflanc írta...

Köszi Kinga az ajánlót.

Klein Kinga írta...

Nagyon szívesen Edinám :)))

szinnyaieszti07 írta...

Korodi Luca képei <3 eléggé lájkolósak :D,nagyon tetszenek főként az este a kis fénypontokkal:)Szurcsik József képei nekem túl erőteljesek és szögletesek mint amiben nincsen kedvesség:(de azt elismerem h nagy művészek mindaketten!!!

Klein Kinga írta...

@szinnyaieszti07:Érdemes elmenni a kiállításra - nem túl nagy- és megnézni őket a valóságban, mert ezek csak azok a képek - Szurcsik esetében - amiket a neten találtam. A kiállításon egész mások vannak.

Fb. like

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails