Kicsit szokatlan

Semmi máshoz nem értek jobban, mint az érzésekhez. Egész életem rémületes és boldogságos érzések jegyében telt. Talán mondhatom már múlt  időben... Áradtam, mint egy folyó, hömpölyögtem szűk, sötét helyeken, kerestem kétségbeesetten a vélt és valós kijáratokat és mikor megtaláltam, mindent lerombolva zúdulva, néha magamat is összetörve, pánikszerűen törtem ki elfelejtve, hogy én magam vezettem ezekre a pokoli helyekre magamat. Nem is elfelejtve, inkább soha föl sem fogva, hiszem azokban az években semmit sem láttam tisztán, inkább valamilyen szűrőn át jöttek a jelek, mint mikor a sűrű felhőkön átdereng a napsugár. Rengeteg dologra most nem is emlékszem, pedig tudom, hogy ott voltam fizikai valómban, de igazából nem. Nem éltem át teljes, éber odafigyeléssel, ami történt velem. Máskor pedig szétterültem tág térségeken, elfoglalva minden nekem feltárulkozó helyet, mert úgy éreztem az az én világom és biztonságban vagyok. De ez az egész létezés hazugság volt, menekülés a valóság elől. Beszorítottam magamat egy világba, ahol nincs választás, ahol szívszakadva lehet panaszkodni a lét igazságtalanságára és megnyugtató elhinni, hogy semmit, de igazán semmit sem tehetek önmagamért, hiszen A HELYZET, MEG Ő, MEG Ő, MEG Ő mind-mind ellenem vannak és én gyönge és kicsi vagyok. Kényelmes (gyerekes) álláspont. Aztán mégis időről-időre olyan behatások értek, melyek felkavarták ezt az illúziót, olyan döbbenetes, fájdalmas élményekkel gazdagítva, melyeket nem lehetett már figyelmen kívül hagyni. Újabb érzések, jöttek, mint tőrdöfések és arra késztettek, hogy felfedező útra induljak önmagam dzsungelébe: mi a franc történik és miért? És feltámadt az igény: érteni szeretném, miért nem érzem jól magam abban, amiben pedig minden jel szerint logikusan jól kéne, hiszen minden megvan. Majdnem minden megvan, amit kívántam... akkor mégis mi van? 

Ez az év ennek a kérdésnek a jegyében telt. Nem mondom, hogy minden tiszta, de áttörtem a homályt, jónéhány fátyol lehullott és lassan-lassan eljutok oda, ahol már csak a csöndes állóvíz nyugalma honol. Nem fut már sehova, nincs hova menekülni, rohanni, a szétterjedés a teljesség. Rájöttem: a fátylak mögött mindig újabbak léteznek és az új cél most már ez. Újabb és újabb titkokat fölfedezni,  felkészülten várni, hogy semmi sem biztos, hogy semmi sincs úgy, ahogy elképzelem. Mindig új tapasztalások, új meglepetések, kegyelmek érnek el hozzám. ÉS RAJTAM ÁLL: minden lehetőségemre álló eszközzel, tisztán és éberen felfogni a világ jeleit és szabadon dönteni arról, mit kezdek velük, miként használom azokat.

Párbeszéd Ridley Scott, számomra nagyon fontos filmjéből a Thelma és Louisból. Üldözik őket a rendőrök, kis időt nyernek és hirtelen fékezéssel éppen hogy megállnak egy szakadék szélén. Felocsúdva lélegzetelállító látkép tárul eléjük.

"-Te jóságos ég!

- Ez meg mi a fene?

- Nem vagyok biztos benne, de lehet... lehet, hogy ez maga a Grand Canyon.

- Huhhh.. egyszerűen káprázatos!

- Igen, kicsit szokatlan."

Thelma és Louis online letöltés

Képek forrása: pinterest, top of art, wikipédia 

Csodálatos élet

Kilátás a Szobából Budapestre

Annyi mindenről szeretnénk még írni ide a Szobába, erről a csodálatos életről, amely nap mint nap meglep és most főleg arról a változásról, ami bennem zajlik, amitől nem félelmetesnek látom ezt az egészet, hanem gyönyörűnek. Írni szeretnék az ellentmondásairól, meglepetéseiről és feltartóztathatatlan áramlásáról.

De most minden energiámat elveszi a Konyhasziget, melyet már sokan lájkoltak innen a Szobából is és amely inkább egy személyes magazin, mint blog. Kicsit szakmaibb, és felvállaltan lájkvadász, mint ez.

Addig is, míg több időt tudok majd szakítani a Szobára hoztam néhány saját mobillal készített képet néhány idei márciusi budapesti sétámról, melyeknek hangulatát - remélem- átadják maguk a fotók. 

Itt jegyezném meg, olyan szponzort keresek, aki egy komolyabb fényképezőgéppel tudná segíteni a két blogot. További feltételekről személyesen. Kérem keressen meg bármelyik e-mail címemen:

kleinkinga26@gmail.com

konyhabutortrend@gmail.com

Fotók: Klein Kinga

Az angol vidék enteriőrjei

Klasszikus angol lakberendezés

Jasper Conran, a lakberendező körökben ismert brit Terence Conran fiának tevékenységét talán könnyebb jellemezni azzal a kérdéssel: Mit nem csinált még? Az apjához hasonlóan szerteágazóan tehetséges pasi eredetileg divattervezőként indult, első kollekcióját Henri Bendel számára alkotta meg Amerikában, aztán saját neve alatt is piacra dobta első női ruha sorozatát - 19 éves korában. Később tervezett üvegpoharakat, porcelán asztalneműt, bőröndöket, tapétát, bútorokat, lakástextilt valamint egy sor parfümöt is olyan neves cégeknek mint a Wedgwood, a Debenhams vagy a Designers Guild, ez utóbbi egyik személyes kedvencem régóta. Imádja a színházat... mi következik ebből? Egy sor jelmez- és díszlettervezés. Nem is sorolom tovább, biztos most is valami új csodán töri a fejét. 

 A fiatalabbik Conran nagy rajongója az angol vidéknek, amit azzal is bizonyított, hogy Andrew Montgomery fényképésszel egy évig járta a brit szigeteket és 2010-ben megjelentette első könyvét Jasper Conran Country címmel. Na ilyet én is szívesen csinálnék, szponzor kerestetik !!! Itt vannak a fényképek, melyek megdobogtatták a szívemet. 

Képek forrása: Andrew Montgomery

Gondolat a mai napra

Weöres Sándor:

A halálról

Az ember kétféleképpen mentesülhet egyéniségétől: vagy alája-

sűlyed, vagy föléje-emelkedik.

Vannak emberek, kik úgy belemosódnak a tömeg-lélek alaktalanságába,

vagy valamely züllöttség értelem-alatti áramába, hogy teljesen

feloldódnak benne, eltompulnak és külön-létük csak látszat. És haláluk

már csak e látszatnak halála: testük felbomlásával a külön-létük

utolsó jele is megszűnik, végképp beleolvadnak a sötét, ragacsos

áradatokba. Ez a kárhozat.

És vannak, akik egyéniségük fölé emelkedve, igazi lényükké a

személytelen, örök mértéket teszik; halálukban úgy omlik le róluk

a különlét, mint egy börtönfal és átömlenek időbeli, zárt életükből

az időtlen, határtalan teljességbe. Ez az üdvösség.

Legtöbb ember a haláláig őrzi egyéniségét. Tervei, körülményei,

apró kedvtelései jelentik részére az élet értelmét s a haldoklás

perceiben feltáruló időtlen végtelenségtől, az üdvösségtől éppúgy

visszariad, mint az elfoszló tudat alól feltörő homályos vonzástól,

a kárhozattól; egyikben sincs érzés, értelem, változás, tagoltság,

melyek az ő kedvteléseihez szükségesek; szétmálló ösztöne az élet

végső roncsába kapaszkodik, s ez már nem nyujt menedéket. Az élet,

változás, idő kicsúszik alóla, a változatlan örökléttől iszonyodva

elhúzódik: dermedt állapotba kerül, melyből az élet tagoltsága és a

lét teljessége egyformán hiányzik. Meghalás utáni sorsa kis-részben

attól függ, hogy miképpen emlékeznek rá, imádkoznak-e érte, földi és

nem-földi jószándékok segítik-e; főképpen pedig attól, hogy volt-e az

életében valamely egyén-fölötti, általános erény, mely nem a

személyiséghez, hanem az alkat mélyén rejlő örök mértékhez tartozik,

a személyiség elpusztulásával nem pusztul el és őt támogatni bírja.

Ez a tisztítótűz.

Részlet A teljesség felé c. kötetből

Itt az egészet elolvashatod.

The Atomic Apocalypse, Mexico City, British Museum

Halál utáni fotó a XIX. századból

Jacques Louis David: Marat halála, 1793

Picasso: Guernica

Halál utáni fotó a XIX. századból

A szív mérlegelése. Hunofer írnok könyvéből (XIX. dinasztia)

Anette Spinks: Just Thinking