Oldalak

2010. 03. 07.

Lakástrend 2010

ELSŐ RÉSZ: "madeinhungary"


Megírom hát én is szerény tudósításomat a Lakástrend 2010 kiállításról. Egészében véve igaza van a fanyalgóknak, volt már jobb, sőt. De hát válság van, kérem és ez nagyon átjön. Fogalmam sincs mennyibe kerülhet egy ilyen részvétel, de nem lehet kevés és a mai időkben jól meg kell gondolni, mire költ egy cég. Szerintem igazán kevés lehet azoknak a száma, akiknek a tavalyi évben nőtt a forgalmuk. Persze ettől még, ha valaki részt vesz egy ilyen bemutatkozáson, nem szabad a minőségből alább adni.
A trendbemutató tényleg elég gyatrára sikerült, nem szereztem jó benyomást a Werk Akadémiáról, akárkik is tanítanak ott. Leegyszerűsített, sematikus ábrázolás, számomra semmi eredeti, kivéve a fotelekből összerakott nézőtér - a Film noir trend ábrázolására - plusz a Casablanca vetítése, hiába nálam a film, ha jó, mindent visz.


















A próbababák azonban, amint deréktól felfelé kikandikálnak egy-egy virágtartóból, rájuk aggatva valami külvárosi kirakat stílusában, szájbarágósan pár jellemző darab, hát ... siralmas volt. Sajnos az viszont nem derült ki számomra, hogy az apszisban középen a kisebb trend megfogalmazásokat készítették a Werk tanulói vagy a két oldalon a nagyobbakat. Ez itt a Granny trend illusztrálása:



Mindezek ellenére láttam egy-két újdonságot úgy terméket, mint gyártót. Mindjárt az elején a "madeinhungary" teremben a Redform Design Studio egy új bútorcsaládját hozta el. Nagyon szeretem a munkáikat és azt hogy mindig személyesen fordulnak az érdeklődőkhöz itt a kiállításon, és készségesen felvilágosítást nyújtanak a bútorokról. Ezek a mostani bútorok igazán különlegesek. A bútor tetőlapja és lábai jávorfa furnér padlizsánszínűre pácolva és fényesre lakkozva. Az ajtók egyedileg tervezett, struktúrált felülete pedig ezüstbevonattal készült, amely szintén fényesre van lakkozva.


















Nem mondhatjátok, hogy egy mindennapi darab. Két ilyen lerakó vagy tv-hifi tartó bútorból és egy asztalból állt az anyag, amit elhoztak. Az asztalnak is ugyanilyen jávorfa lába és üveglapja van.
http://www.redform.hu/


Ebben a sarokban mutatták még be munkáikat a http://www.madeinhungary.co.hu/ szerint Gulyás Judit - gyönyörű kis lila szőnyegecskéket-, Kecskés Kriszta - üveg dísztárgyait -, Szabó Zsuzsi pedig textíliáit.







A Geppetto-ban viszont csalódtam, bár egy nagyon korrekt, szép konyhapultot állítottak föl wengére pácolt tölgy ajtókkal, fogantyúk nélkül és oldalra lefutó fehér Corian munkalappal, mégis valahogy többet vártam tőlük, valami különlegesebbet, mint pár éve a becsukható konyhájuk. Ezen kívül olyan jól elbeszélgettek egymással, hogy hiába szerettem volna kérdezni tőlük, nem nagyon tudtam. Nekem ez nem szimpatikus, ha kijönnek ide ne legyenek ennyire "belterjesek", annál is inkább, mert az ő filozófiájukhoz a nyitottság is hozzá tartozik, ezért is szerettem meg őket annak idején, azon kívül, hogy a bútorok és a terek is tetszenek, amiket terveznek.
http://www.geppetto.hu/


Szintén tetszett - mint már máskor is - az itt látható Sixay összeállítás. A lámpára külön felhívom a figyelmeteket, olyan mintha papírból lenne hajtogatva, ötletes. A madeinhungary.co.hu szerint ez Pongrácz Farkas munkája.





A szék nagyon kényelmes, kipróbáltam, ami nem is csoda hiszen - a sixay.com honlap szerint, mivel szintén nem tudtam beszélgetni senkivel - ergonómikusan van megtervezve. Szerintem talán diófa lehet és gyönyörű. Vajon miért nincs magyar nyelvű honlapjuk?
http://www.sixay.com/de/index.php

Kiemelnék még két résztvevőt a teljesség igénye nélkül ebből a teremből. Az egyik, aki állítólag nem is volt hivatalos kiállító ennek az asztalkának a készítője az Iamart Kft.





A lényeg pedig az asztal lapjában keresendő. Ezek egy régi technológia felélesztésével, kézzel készített cement járó- és burkolólapok. Ilyenek régi változata még jócskán fellelhető a századforduló és a körül készült pesti bérházak lépcsőházaiban és egyéb helyiségeiben. Ne felejtsük el tehát, hogy ez most újra létezik! Honlapjukon szebbnél szebb mintákban gyönyörködhettek: http://iamart.hu/


A másik pedig a budapesti Kilim bolt az Irányi utca 5-ből. Sajnos a most látott szőnyegek az egyszínű modern fajtából valók és amíg a hölgy föl nem állt a székről, amin ült - mert ő mondott el minden információt a cement járólapokról is! - nem is tűnt föl, hogy a Kilim bolt is jelen van a kiállításon. Ebben a pillanatban megjegyeztem, hogy milyen szép ez a szék is, amin ült, majd közölte ez egy art deco szék 1910-ből üzbég teveszőr kilimmel bevonva és ő csak szívességből engedte ide a burkolólapos asztalt bemutatni és fölmutatott a falra, a szőnyegekre. No comment. Nézzétek:













http://www.kilim.hu/

Meg kell még említenem, hogy az ékszerek között is volt jónéhány gyönyörű és ötletes darab.
Folyt. köv.

Fotók: Klein Kinga

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Kedves Kinga!
Köszönöm rólunk írt kedves szavaidat. van magyar nyelvű változata is a honlapunknak:
http://sixay.com/hu/index.php
(jobbra fent választhatsz nyelvet)
üdv: szikszai lászló

Klein Kinga írta...

@laci: Nagyon szívesen, tényleg tetszenek a bútoraitok, további sikereket és köszönöm a helyesbítést!

Fb. like

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails