Bergamo, amore mio

Tegnap töltöttem be az ötvenet.

Akárhogy is nézem, ez krízis. Gondoltam írok majd valami bölcset, szépet, hogy semmit nem bánok, meg ilyesmit. Nem megy.

Megmutatom inkább a Bergamóban készült képeimet, melyeket milánói utazásunk során készítettem. Nagy rohanás volt az egész, épphogy csak belekósoltam picit az óváros, Cittá Alta hangulatába, ráadásul nem számítottam városnézésre, így fel sem tudtam készülni belőle. Nem mintha akkor lett volna idő bemenni a Colleoni kápolnába vagy Donizetti szülőházába... Így is folyamatosan rám vártak a többiek, mert lemaradtam fényképezni. 

Drótkötél vontatású vasúttal mentünk föl a Felsővárosba. Az induló állomáson lévő kávézó annyira hangulatos volt, hogy megkértem a pultost, hadd fényképezzem le őt is. Fent, ahogy kiléptem az állomás épületéből úgy éreztem, mintha egy  varázslatos időutazáson vennék részt. Szűk, kanyargós utcák, váratlanul felbukkanó tipikus, mégis különös atmoszférával. Nem tudom miért olyan vonzó ez számomra. Egyszerre ismerős és idegen. Soha nem jártam ott, mégis beszédbe tudok elegyedni bárkivel. Beülhetek meginni egy kávét egy sehol másutt nem ízlelhető süteménnyel. Furcsa, hogy van a világnak olyan helye, amelyet sosem láttam, még csak a létezéséről sem tudtam mégis mikor egyszer csak ott vagyok, rögtön úgy érzem odatartozom, tudnék ott élni. Jó-jó tudok olaszul, de ez mégsem minden...

Boldog vagyok, hogy ennyit is, így is láthattam belőle. És ha majd egyszer végre én tervezem az olaszországi utamat,  Bergamóra minimum három napot szánok, ... vagy még többet, ahogy kedvem tartja.
Orsi, köszi a fényképezőgépet!

Fotók: Szoba kilátással, Klein Kinga

Kék

Luli Sanchez

Pablo Picasso - Blue Nude 1902

Kékfestő minta - Textilmúzeum Fotó: Szoba kilátással

Az út a cél

"Ha egyszer fölismerjük, hogy az út a cél, s ettől kezdve mindig az úton vagyunk, nem azért, hogy elérjünk valamilyen célt, hanem hogy élvezzük annak szépségét és bölcsességét, az élet megszűnik feladat lenni: természetessé és egyszerűvé válik, s maga lesz az eksztázis."

 Srí Niszargadatta Mahárádzs
(1897-1981)

Köszönet

Ez a blog most már teljesen és kizárólagosan az én világom. Szabaddá tettem magam számára. Nem kell végre alkalmazkodnom vélt vagy valós elvárásokhoz. Hihetetlen érzés legalább ebben a pici részében teljesen szabadnak lennem az életemnek! Remélem ez ad majd erőt a többi élet-területet is felszabadítani.

Éppen ezért köszönöm, ha itt vagy velem, bekukkantasz hozzám, írsz néhány sort, vagy csak nézelődsz. 

Jó lélekben összetalálkozni hasonló szellemű emberekkel, erősíteni és bátorítani egymást. Szerintem ez a legtöbb, amit egymásért tehetünk. Ott állni a háttérben, figyelmünkkel támogatni másikat, megosztani az élményt. 

Számomra ezt jelentik a lájkok, a kommentek - azt, hogy itt vagytok és támogattok. Ezt a blogot soha nem reklámoztam, nem voltak Facebook játékok, hogy lájkokat gyűjtsek, és most már nem is lesznek. Biztos nem lesz százezres rajongótáborom, de nem is kell. Nekem elég ha néhányan figyeltek, beszélgetünk, együtt kalandozunk ebben a Szobában, amelynek minden nappal egyre szebb a kilátása. :)

Köszönöm a figyelmeteket!

Még töröm a fejem egy valódi, életteli találkozón, hogy személyesen is megismerhessük egymást. Nem a lájkokért. Csak úgy. Hogy erősítsük az emberi jelenlétet ebben az egyre vadabb világban. Ha van valami ötletetek erre vonatkozólag, nyugodtan írjatok a kleinkinga26@gmail.com-ra.

Köszönetül pedig saját kis amatőr képeimet hoztam. Mobillal készültek, mert nincs nagy gépem, de már ezt sem szégyellem. Egyszer majd lesz. ;-)

Fogadjátok szeretettel őket!