Oldalak

2010. 05. 05.

Gondolkodom - májusban is :)


Legalábbis próbálkozom. E havi gondolataim a virágok körül forognak. Itt a tavasz, sorban nyílnak a szebbnél szebb virágok, tobzódunk a friss színekben, a levegő tele van virágillattal - és az allergiások szitkozódnak : ) Szegények, komolyan sajnálom őket, de én imádom ezt az időszakot. Még az az eset is csak ideig-óráig lohasztotta le a kedvemet, ami nemrég történt a környékünkön. Van egy-két virágágyás és ilyenkor szépen teleültetik őket. Amiről most szó van, az egy sárga tulipán ágyás. Volt. Mert nem virulhatott sokáig. Egyik reggel, mikor már a bimbók kezdtek volna kinyílni azt vettem észre, hogy teljesen tönkretette valaki őket. Először azt hittem, hogy "csak" mondjuk, kutyák csinálták. Ez sem lenne szép, mert nekem is van kutyám és tudom, hogy meg lehet nekik tanítani, hogy mit ne csináljanak és persze póráz is van a világon, bár én nem szeretem használni - remélem a közterület felügyelők nem olvassák ezt ;) Szóval amint viszont közelebb mentem láthattam, ami egyértelmű, hogy vandál módon letépkedték őket, szinte kivétel nélkül mindet, úgy hogy közben az egész ágyást feldúlták, összetaposták. Később megtudtam egy kutyás társtól, hogy ez éjszaka történt, észre is vette valaki, de akkor már késő volt, aztán reggel látták őket, hogy árulták a közeli aluljáróban a virágainkat. Mindannyiunkét, a közösségét. És ez nem elszigetelt eset. Tömegével látni ilyenkor megtépázott orgonabokrokat, korábban nárciszok is "tűntek el" nálunk, a munkahelyem előtti kis kertbe pedig kijött a közeli fodrászat egyik dolgozója és az orrom előtt szedte le a tulipánokat. Én csak néztem rá, ő meg azt mondta mosolyogva: - Valaki úgyis leszedi, akkor miért ne én ?
Hát nem tudom, ti ezt normálisnak tartjátok? Szerintem ez szűklátókörűségre vall, meg önzésre. Én gyönyörködnék bennük, ő meg hazaviszi csak magának. Arról nem is beszélve, hogy mi marad utána. Szegény orgonabokrok például siralmasan festenek egy-egy ilyen támadás után. Nem is értem, komolyan. Inkább még kéne ültetni nekünk is, hiszen a mi környezetünk, mindennap látjuk. Erről eszembe jut egy lakóközösség valahol Budapesten egy lakótelepen, akik maguk szépítik a környezetüket már régóta. Szerintem ez lenne a követendő példa. Még akkor is, ha nem ültetett virágokról van szó. Annyira szép ilyenkor a város, még nem porosodtak be a levelelek, harsány, friss zöld minden, a madarak is teszik a dolgukat. Mindegy azért sem leszek rosszkedvű, csak szóltam. Szóltam, hogy szerintem másképp is lehetne. Vélemény?

Fotók: homesandgardens.com, kepeslapneked.hu, vadex.hu

3 megjegyzés:

pepe írta...

Abszolút igazad van!
Anyukám a Gazdagréti lakótelepen lakik, ez a jobbak közül való, ahol még a környezettel is törődnek. Az utcájukban majdnem minden lépcsőház mellett van kis virágágyás. Anyák napján az összeset letarolták.
Nem tudom, ha én anyuka lennék, nem tudnék örülni ilyen virágnak. :(
De egyszer láttam egy barátnőm nagymamájának arcát is, amikor a természetvédelmi területen lévő kis nyaralófalu utcájában a 30-40 éves fenyőfasor tetejéről egy éjszaka alatt szisztematikusan kivágták a 1,5 méternyi "karácsonyfát", csak a torzót hagyva. Csak befelé sírt, de olyan fájdalmat ritkán látni.
Mikor lesznek ott újra olyan gyönyörű fák?!?

sea970 írta...

A mi házunk előtt is van egy orgonabokor. Még annak idején apukám mentette meg, mert egy építkezésen útban volt, és ki akarták vágni. Aztán az exem csákányozta ki neki a helyet. Én pedig locsolgattam, hogy megeredjen. Bevallom vasárnap vittem róla egy szál virágot anyukám sírjára. De legalább vettem a fáradtságot, és levittem hozzá a metszőollót. De legtöbben csak úgy törnek róla. És persze nem is egy szál virágot, hanem sokat...
Valszeg nálatok is kevésbé lett volna feltűnő, ha a ti tulipánjaitokból vittek volna párat, de közben vigyáznak, hogy a többit ne tapossák össze. :-(

Klein Kinga írta...

@pepe: Nagyon szomorú.
@sea970:A tulipánokat kereskedelmi célzattal lopták el és ez már súlyos bűn az én szememben. Egy vagy két szál..., hát az se jó, mert képzeld el, ha mindenki leszedné azt az egy-két szálat, mi maradna? De azért az még megbocsátható. Nem haragszom :)

Fb. like

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails