Birtalan Balázs, amióta ezt a blogot írom, szinte napjaim része, pedig nem ismerem személyesen. Verseit gyakrabban olvasom, mint klasszikus kedvenceimet. Erre csakis a világháló volt képes, hogy elhozza hozzám, ahogy ő fogalmaz, "napi rendes és rendetlen agymenéseit" és persze ő maga, hogy megírta és közzétette azokat. Az övé volt az első blog, amit olvasni kezdtem, rengeteg inspirációt és erőt adva ahhoz, hogy meg merjem mutatni magam, hogy folyamatosan keressem azt, aki-ami leginkább én vagyok.
Most, egy fenyegető betegség árnyékában saját kiadásban adta ki összes verseit "Felmászok a létra" címmel. Jövedelme nem származik belőle, nem nagy manapság a kereslet a versek iránt... De nem azért ajánlom mert beteg. A versek jók, frissek, odamondós-érzelmesek. Egyszerre maiak és kortalanok.
Hoztam ízelítőnek belőle most egy hozzám közel álló témájút és szeretettel ajánlom az egész kötetet.
Délután öt órakor
sok év haragja sírása
hogy dalra bírni nem tudom
ronda-zöld műanyag szájharmonika
gyerekkorom
börzsöny kamaszkor
harsány nagyzolás
röpül az ablakon a harmonika
zötyög a kisvasút tovább
zötyög tovább a kisvasút
döbbenet röhögés messze száll
bokrok alján a börzsöny harminc éve fújja
egy kisfiú kimondhatatlan dalát
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése