Oldalak

2011. 03. 25.

Csak 1 kép

Fürdőszoba északról. Tágas világos, szinte a természetben vagy, mégsem látnak be! Ráadásul szerintem nem is olyan nagy valójában, mint amilyennek mutatja magát köszönhetően a nagy ablaknak és bent az üvegfalaknak.
Nekem tetszik - és nektek?


2011. 03. 16.

Az én Lakástrendem 2011-ben - második rész



A Made in Hungary-nak keresztelt magyar szakasz idén számomra igen termékenynek és népszerűnek tetszett. Aznap, amikor kint voltam nagy volt a sürgés-forgás a kiállítás ezen részében, míg máshol alig lehetett látogatót találni a standok körül. Úgy tűnt szinte csak itt van élet. Jó lenne azt hinni - bár ez azt hiszem hiú ábránd így a válság közepén -, hogy ez nem csak valamiféle pillanatnyi benyomás, hanem tény. Bár formatervezőkben, iparművészekben azt hiszem, eddig sem szenvedett hiányt az ország, a kapcsolat hiányzik a termelés, illetve a kereskedelem és a tervezők között. Igaz van néhány ígéretes vállalkozás, mégsem mondhatjuk, hogy ez oly módon jellemző lenne kis országunkra, mint mondjuk Skandináviában, ahol még az országok között is közös marketingstratégiát alakítanak ki a formatervezés, a formatervezett termékek népszerűsítésére nemhogy az egyes országokon belül.
Bemutatom most, milyen érdekes dolgokat láttam, ti meg írjátok meg mi lenne az, amit szívesen látnátok a lakásotokban feltételezve, hogy számotokra is elérhető áron lehetne megkapni.

Mindeközben ne feledjük kedvencem, Terence Conran tanácsát:

" ... legyünk őszinték önmagunkhoz. (...) Semmit se csináljunk azért, mert tartunk az anyósunk, a szomszédok, vagy a főnökünk véleményétől. A lakberendezés legfontosabb eleme a gondolkodás: gondolkozzunk el azonk, hogy kik vagyunk, és hogyan akarjuk kifejezni magunkat az otthonunkban. Enélkül a lakásunk mesterkélt és unalmas lesz. A konzervatív gondolkodás és a hagyomány nem ugyanaz. Legtöbben ösztönösen konzervatívak otthonuk megtervezésében, szeretik lemásolni azt, amit rokonaiknál láttak, ahelyett hogy végiggondolnák, mit is akarnak. Az emberek zokszó nélkül élnek rút és kényelmetlen környezetben, mert nem akarnak senkit megbotránkoztatni; a szokástól való eltérés erős jellemet kíván. Az egyéni stílus az önbizalmon alapszik; tudnunk kell, mit akarunk, és nem szabad attól félnünk, hogy ezt meg is mutassuk."/Terence Conran: A lakberendezés kézikönyve Park kiadó 2007/

Ennek tudatában tehát bátran válogassatok ! Itt van mindjárt a Redform újdonsága, ez a kis komód. Stílusa az art decóra hajaz, mindenhol lakozott, magasfényű, az ajtók és az oldala kis apró növényi indákkal telerajzolt, míg a tetőlap és a lábazat arany színű. Szerintem igazán különleges.




Következnek Paczona Márta leheveredésre csábító szőnyegei, és a Bodor audio+ legmagasabb színvonalú zenelejátszó rendszere Finta Csaba formatervezésében. Na ilyesmire régen vágyom - egy olyan sarokra, ahol magas minőségben hallgathatok zenét, remélem egyszer majd ezt is megengedhetem magamnak.





Ez itt Gulyás Judit szőnyege, Bánhalmi Gábor Eliv nevű bútorcsaládjából egy taggal, jól összepasszolnak, nem? Még sosem gondoltam, hogy egy szőnyeg így is a falra kerülhet - mintha alulról mászott volna föl :)



Középen egy pódiumon foglalt helyet magának az Enter Team csapata, melyet 2004-ben Horváth Attila és Sarkadi Péter alapított. A szobainas nagyon elkelne nálam, csodálatos, talán ébenfa furnéros, az asztalkák is univerzálisak - lerakónak, dohányzóasztalnak, bárminek és a barokkról álmodó minimál komód - Aletta kedvence - fölteszi az i-re a pontot.












Mellettük, még mindig a pódiumon Wally, a stílusosan a falnak támaszkodó éjjeliszekrény. Alkotója Kele Sára, akinek egy nagyon jópofa, hulladék fadarabokból álló fogast is köszönhetünk, amelyben a fadarabok mintha játék építőkockák lennének. Ez utóbbiról sajnos nincs képem, de a honlapján megtalálhatjátok.





Itt láthatóak a szentendrei Palmetta Design Galéria által forgalmazott textilek:








Ez pedig az Eventuell Galéria színpompás kínálata:


Utoljára, de nem utolsósorban, Vidó Nóri egyik széke:



2011. 03. 09.

Néhány elegáns étkező

Nagyon szeretem a House of Turquoise blogot. Ez egy türkizmániás amerikai hölgy blogja tele szebbnél szebb inspiráló fotóval. Innen választottam egy pár elegáns, többnyire klasszikus étkezőt addig is, amíg elrendezgetem a Lakástrend fotókat és lesz időm megírni a további részeket, mert folytatódik ám!



















2011. 03. 06.

Az én Lakástrendem 2011-ben - első rész

Elballagtam én is tegnap a Lakástrend kiállításra. Mikor a belépőt megvettem akkor derült ki, hogy kedvezményesen vehettem volna jegyet a Konyhakiállítással együtt, de nem tudtam róla. Mindegy, pedig sokat gondolkoztam melyikre menjek, mert most csak egy fért bele az életembe.
Ez annak fényében volt még érdekesebb, hogy a Lakástrenden kiállított konyhák száma 3 db volt! Tudom, recesszió van, na de ennyire? Vagy a többiek, akik még megtehetik, hogy kiállítanak a Konyhakiállításra és a Lakáskultúrára szavaztak. Egyébként tavaly csak 2 konyhás cég volt, lehet hogy mégis feljődünk?
Idén tehát a Lakástrenden kiállított a Modimo :





Ez szinte ugyanaz volt, mint a tavalyi. Fekete és fehér magasfényű konyhák, különleges munkalapokkal, mint például ez a kavicsos is, amelyről tavaly már írtam.

A további két konyha mindkettő olasz :) és mindkettő újdonság Magyarországon.
Az egyik a VA Design forgalmazásában a Snaidero, amely mint megtudtam 20 évvel ezelőtt már kapható volt nálunk, de aztán eltűnt és most itt van újra, mégpedig nem akármivel, egy Pinifarina által tervezett konyhával, melynek neve: Ola20 ! (Ha a névre kattintasz, megnézhetsz egy rövid kis diavetítést a modellről.) Pininfarinát az autómárkákban járatos olvasóim ismerhetik, hiszen legrégebbi tevékenysége az autógyártás, de egy jó ideje már mindenféle mást is terveznek, például konyhát. Gyönyörű letisztult vonalak, rafinált részletek jellemzik a bemutatott bútort, ahogy ezt illik egy ilyen nagynevű designer által tervezett terméknek. Sajnos a képek nem sikerültek a konyhabútorról, ezért az előtte álló szintén magas minőségű, formatervezett diófa étkezőbútort láthajtátok, melynek különlegessége a fémberakás.






A másik olasz cég "új seprő "a magyar piacon az Alpes Inox Spa.
Hát ez nagyon érdekes mert ők rozsdamentes acélból készítenek csodálatos konyhabútor elemeket, egész kis konyhablokkokat is, hozzátartozó mosogatókat és konyhagépek külső borítását. Az anyagban amit használnak a megszokottnál magasabb arányban van króm (19/10-es), ezért a termékeik hihetetlen szép fényesek, szinte mint a tükör, ezt láthatjátok mindjárt a képeken is. Van egy fölhajtható gázfőzőlapjuk, amelyik elnyerte az olasz ipari formatervezési szövetség, az ADI ( Associazione per il Disegno Industriale) legmagasabb díját, a Compasso d'oro-t. Kívánom, hogy a magyar mondás szerint "jól seperjenek", hiszen minőségi, esztétikus és egy bizonyos szegmensben hiánypótló áruval jelentkeztek.









És ime még néhány fotó:
Az Ivanka Beton Design újdonsága a Code-Decode standján mindenkinek :) nagyon tetszett:














Az óriás szék az apszisban:


Mára ennyit, a következő héten még jelentkezem beszámolóval.

2011. 03. 02.

Csak 1 kép

Egy francia konyha érdekes színösszeállításban és ritka formai megoldással. Az U alakú konyha középső részén helyeztek el három magas elemet. Nagyon mutatós, viszont igen sok helyet igényel . Az U két szára közti távolság min. 2,7 m. Szegény háziasszony jól elfáradhat, mire megfőz egy ebédet :)

Forrás: Marie Claire Maison

Fb. like

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails