Oldalak

2014. 06. 27.

Kényeztető fürdő

Kényeztető fürdőszobák

Oké, akkor most megállok, mindent félreteszek és nem rohanok. Eddig és ezután majd mindent megteszek, amit kell. Válaszolok az e-mailekre, foglalkozom a gyerekekkel és gyűröm az agyam a hétköznapok hogyantovábbján. Ettől a perctől viszont csak magammal törődöm, jobban mondva a testemmel. Kezdem itt a teljes elfogadást. Ez nem csak egy szimpla fürdés lesz. De kényeztetés és megtisztulás. Elengedem a fantáziám, mi mindent is jelent ez. Régi korok fürdői jutnak eszembe, ahol időt szántak rá, rítus volt. Miért ne tehetném én is? Alapvetően imádom a magammal való foglalkozást, felkészülök rá. Válogatok a krémek, olajok, habfürdők és samponok között. Megadom a bőrömnek azt a tiszteletet és nyugalmat, amit végül is megérdemel. És lassan harmónia költözik a szívembe is. Igen, minden várhat, az egész világ, amíg fel nem készülök a fogadására. Senki és semmi sem fontosabb most mint én. Minden engem szolgál, mint egy királynőt. Hiszen hogyan is mehetnék tovább, amíg képtelen vagyok úrrá lenni a fáradtságomon. Lehunyom a szemem és élvezem, ahogy körülvesz a víz, mint a szeretet. A bőrömbe és lelkembe szivárognak az illatok, átmossák az elmémet is. A pillanat tökéletes. Minden rendben. Nézem a mécses lángját, hallom a zenét és már semmi sem zavarja az elmélyülést. Megtisztulok és átlényegülök. Már nem vagyok szerencsétlen, elfáradt és frusztrált. Teljes vagyok, illatos és ünnepi. Kipihenten és felkészülten nézek a dolgok elébe. Így jobban működöm majd a muszáj dolgok világában is. 
Talán a lényeget is jobban látom már, hogy mi a fontos és mi várhat. 


















Edgar Degas



Francois Clouet





Edgar Degas




Edgar Degas







Jean Auguste Dominique Ingres





Edgar Degas



2014. 06. 21.

Gondolat





"A filozófia, a pszichológia és a művészet nem menekülés - azért megyünk oda, hogy darabokra tört önmagunkat újra teljessé tegyük."

2014. 06. 13.

Fény, levegő, szabadság

Egy ilyen házat szeretnék. Sok fény, levegő, szabadság. Nem kell nagy kert, de védett legyen. Feújíthassam kedvemre, öreg és új darabokkal berendezve. Virágok, növények, igen. Képek a falon, igen. És alkotni valamit, érdekeset, szépet vagy legalább szélsőségeset. Merni. Álmodni. Merni álmodni. És megvalósítani. Félni, de megtenni. Szeretni, de megvédeni a határaimat. Felfedezni a vágyaimat. Az enyémeket. Megtanulni egyedül lenni. Tevékenykedni, saját kezemmel alkotni, saját örömömre. Az csak ráadás, ha te is örülsz. Csoda, ha megtalállak és hasonlóan érzünk. Mert nagyon más vagy, egy teljesen más galaxis. Köszönöm, ha beengedsz és körülnézhetek nálad. Aztán vissza házamba, birodalmamba. Megvéd, feltölt és megtart. Talán ez az otthon.















Forrás

Fb. like

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails