Épp most - #1

Még csak pár perce nézte az agyonmosott ágyneműn a kifakult, csúnyarózsaszín virágot, és úgy érezte lassan sikerül... Mintha a virág magával húzná a semmibe, másképpen szólva saját magába, oda mélyre, legbelülre, ahol minden megvan. Különlegesen jó nap volt a meditálásra, sütött a nap, kért 1-2 óra magánidőt a családtól, addig nem zavarják biztosan. Egészen könnyedén hagyta hátra a hétköznapi gondolatok özönét. Vannak ilyen napok, könnyebb az indulás. A feje sem fájt most közben, előtte még igen, de most nem érezte. Már-már zuhant a fénybe, amikor megint eszébe jutott valami, most éppen az, hogy ezt milyen jól meg lehetne írni... kezdeni a ronda ágyneművel... és folytatni a zuhanással. 

- Akkor ez most mi a franc? - gondolta. - Megint az egó: lássanak, szeressenek, értsenek, foglalkozzanak velem?!! Miért kell örökké megmutatni magam? Mi ez a folytonos belső szükséglet?
És a már van, miért zavar?

Nem bírta elengedni a gondolatot, mégis megállta, hogy papírt és tollat keressen és fölírja. Ma nem akarta félbeszakítani a törekvést a fény felé. Felfelé fordított tenyerére helyezte a gondolatot, mint egy elvirágzott pitypang kényes gömbjét és arra gondolt, ha ez a téma érdemes arra, hogy megírja, megmarad itt, nem fújja el a szél és elengedte, nem gondolt rá többet.

Mikor befejezte a meditációt, a gondolat ott várta, ahova letette. Elkezdett írni, de elakadt. Minden nyugodt volt, szinte békés, nem ez volt a baj. Ez az egész írás még mindig nagyon szokatlan volt neki. Mikor elkezdte pár évvel ezelőtt, még egy konkrét témával foglalkozott a blogban. Akkoriban nem csak hogy nem írt saját magáról vagy a gondolatairól, de kínosan ügyelt arra is, nehogy túlzottan markáns szakmai véleményt fogalmazzon meg. Rettenetesen félt, hogy rosszat mond, hogy kicikizik, hogy kiderül: nem is ért ehhez a szakmához. Azóta tengernyi idő telt el, visszanézve már azok az írások tűnnek furcsának. Tudja is már miért: alkalmazkodásból, elvárások mentén készültek, így is élte az életét. Mostanra sok minden megváltozott, vagy inkább sok mindent megváltoztatott az életében új ünnepek, új gondok, új szomorúságok keretezték életét. Felismerte már, hogy minden folyamatos változásban van és szeretett elmerengeni rajta. Azelőtt mindez kizárólag félelemmel töltötte el, mára fel-felcsillant valami a horizonton. Az írások jól tanúskodtak minderről. Ahogy telt az idő, egyre jobban megkedvelte ezt a fajta belemerülést a gondolatokba, és kezdett komolyabban foglalkozni vele. Már nem igazán érezte az esélytelenek nyugalmát, annyira szeretett volna valami igazán jót felmutatni, amit ő maga is lát és érez, hogy ez már valami, erre figyelni kell, ez jó. De az okoskodás még mindig visszavetette a szabad szárnyalástól, legalábbis ezt gondolta. - Biztos jobb volna, ha nem foglalkoznék vele ennyire tudatosan, csak csinálni kéne és kész, aztán majd kiderül valami.-  Mindannyiszor megkérdőjelezte a minőségét annak, amit csinált, amit létrehozott, egyedül nyűglődött vele, senki nem olvasta, sőt nem is tudtak róla, hogy valami ambícióféle kezdett kialakulni benne ezzel kapcsolatban. Senki nem volt, aki segítsen, irányítsa, nem volt mestere, hacsak azt a néhány kedvenc könyvet nem tekintjük annak, amiket időnként elolvasott. Nehezen, döcögve haladt.

Kép forrása: Pinterest