Miért jó alkotni ?

Élménybeszámoló Martin Schuster Művészetlélektan című könyvéről

Mottó: A festészet kiteljesítette sorsomat. Elveszítettem három gyermeket és sok mást is, ami teljessé tehette volna borzalmas életemet. A festészet lépett a helyükbe. Úgy érzem, alkotni a legjobb dolog a világon.

Frida Kahlo

Raffaello: Athéni iskola

Az alkotás és a lélek dolgai iránt érzett érdeklődés újra megtalált szerelem nálam, és attól tartok nem fog megszűnni amíg élek. Mindazonáltal nem vagyok sem pszichológus, sem művészettörténész, hogy szakszerű méltatást írjak Martin Schuster: Művészetlélektan című könyvéről. Ez inkább egy szubjektív élménybeszámoló lesz. Elképesztő mennyiségű továbbgondolásra érdemes tény, vélemény és következtetés sorakozik egymás után ebben a kiadványban. Alapos, tudományos jellegű összefoglaló műről van tehát szó, amit - nem szégyellem - még nem is tudtam minden részében magamévá tenni. 

Mi az a művészetlélektan? Egy köztes, még feldolgozatlan terület a művészettörténet és a pszichológia között. "Az ember élményeinek kutatása a művészi alkotófolyamatban és a műalkotások befogadása kapcsán." Ez az ami engem hihetetlenül érdekel, hiszen sokszor mást sem csinálok! Amellett, hogy szeretem a magam ritmusában, ízlelgetve, alaposan megismerni a világot, rég elszoktam az ilyen komoly írásoktól. Egy alaprajzot könnyebben olvasok. Gondolom, bármely két említett területen alapképzettséggel rendelkezőknek hamarabb felfogható a könyv mondanivalója, én mégis élveztem, sőt bizonyos részeit faltam!

Csontváry: Magányos cédrus, 1907

Kedvencem volt például az az alfejezet, amely részletesen szól a jobb és bal agyféltekék specializálódásának szerepéről a vizuális gondolkodásban. Bonyolultabb ez annál, mint amit szinte mindenki rávág most, hogy természetesen a jobb agyfélteke felelős a képi-térbeli gondolkodásért. Jobbkezeseknél, normális esetben. De mi van, ha valaki balkezes? És ha valakinél a két agyfélteke között nincs kapcsolódás?

Másik igen érdekes téma a művészi kreativitás lélektana. Mit is hívunk kreativitásnak? Mitől lesz az egyik ember az, a másik meg nem? Schuster sokféle oldalról közelíti meg a kérdést, köztük az álmok megtermékenyítő szerepét, vagy a kábítószer hatását elemezve az agyra. Beleszövi az eddig hasonló témában kutatók eredményeit, tömérdek forrást megnevezve, mely az egész könyvre igaz. Ha érdekel a téma, rengeteg új forrást találhatsz megnevezve, bár legtöbbjük nincs is lefordítva magyarra, ha jól sejtem.

Nagyon izgalmas az is, ahogy azt fejtegeti, vajon mi célt szolgál az esztétika, vagyis "a szépségre törekvés" az ember életében? Tudom, könyvek tucatjai szólnak erről, mégis ehhez is tud újat hozzátenni. És leginkább az tetszik az érvelésében, hogy a lehető legtöbb helyről összeszedett információkat egymás mellé teszi és összehasonlítja azokat.

Picasso: Síró nő, 1937

Szó esik arról is, hogy mitől látunk szépnek  egy arcot, milyen a tipikus arc és hogyan változott ez a történelem során. 

Részletesen tárgyalja Jung analitikus lélektanát, melyről az a véleménye, hogy "minden más pszichológiai rendszernél jobban egyúttal művészetpszichológia is", mert "az álom és a fantázia anyaga lehetővé teszi a hozzáférést a kultúra alkotásainak archetipikus tartalmához".

Jackson Pollock, 1950

Photograph by Hans Namuth

Courtesy Center for Creative Photography, University of Arizona© 1991 Hans Namuth Estate

Beszél a kortárs művészetről, a divatról, és a műtárgybirtoklás motivációiról. A szimbólumokról, a metaforákról és a képzettársításól szintén, de lehetetlen a teljesség igényével beszélni erről a könyvről egy blogposzt keretein belül. Nem is ez a célom, csupán felvillantottam néhány számomra jelentőségteljes fejezetet ebből tankönyvnek is beillő kiadványból. Érdekes lenne bizonyos fejezeteit különkiadásban megjelentetni, a sok, jó minőségű, színes illusztrációra fektetve a hangsúlyt, ez számomra hiányzik belőle. Szívesen válogatnék hozzá műveket.

Nagy ajándék nekem ez a könyv, hisz éppen azokról a dolgokról beszél, amelyek különösen érdekelnek a kreativitásban. Mitől, miért jó alkotni? Érdemes-e akkor is, ha semmi visszajelzést nem kapunk? Mi történik, mikor lelkem titkait újra és újra kitárom? Sikerül talán az ösztönösből a tudatosabb felé eljutnom és megérteni kedvenc művészeim belső motivációit, félelmeit is, esetleg sikereik okát? Olvasásával visszatértem vele ahhoz a kellemesen izgalmas, autodidakta tanuláshoz, amely ismeretlen, és lélegzetelállító tájakra visz. 

És remélem, ez még csak a kezdet.

Köszönöm a Panem Kiadó cikkhez nyújtott támogatását.

Frida Kahlo: A világegyetem szerelmi ölelése, a Föld (Mexikó), én, Diego és Senor Xólotl, 1949

Világmegváltó semmiségek - Nem várok már

Reggel az erkélyen. Tiszta idő van, ellátok egészen a Törley kastélyig. Nézem a fákat, olyanok, mintha mosolyognának, ahogy a hűsítő szellő fújja őket. Meleg lesz ma is. Klasszikus nyári nap. Erre vágytam mindig, és hány ilyen nap ment a süllyesztőbe! Föl sem fogtam, mentem dolgozni reggel, rohantam a buszhoz, este már sötét volt, mikor kijöttem, szabadnapomon pedig menekültem a világ és önmagam elől. A munkára hivatkozva észre sem vettem, hogy telnek a napok, vagy ha észrevettem, csak szorongtam tőle, hogy fut-fut valami tőlem függetlenül és én nem vagyok benne.

Most itt vagyok. Teljes valómmal, tudatosan, minden porcikámmal.
Váratlanul megszólal bennem a régi dal, ahogy a tájat szemlélem, aztán nem csak bennem, éneklem is.

"Van még ki rosszkedvűen ébred,

Van még, ki holtvágányon áll,

Van még, ki gátlásoktól szenved,

Van még, ki megváltásra vár."

Nagyon régi emlék. Mégis azonos vagyok vele, bár valami mégis változott. Akkor én is azok közé tartoztam, akik várták a csodát, akik megváltásra vártak.

Nem várok már megváltásra, sőt annyi energiát és tudást kezdek magamban érezni, hogy szívesen segítek vele másoknak is.

Nem várok már.

Cselekszem.

A dal, Bródy János szerzeménye, Koncz Zsuzsa énekelte a Valahol c. albumon. És aztán még sok-sok koncerten.

A képet Pünkösd napján készítettem az erkélyen.