Oldalak

2010. 02. 20.

Fények játéka

Múlt vasárnap gyönyörű, napfényes időben - még a hóban - egy kis séta ürügyén csináltam egy-két képet egy házról, amit régóta nézegetek. Most végre körbejártam, amennyire tudtam és megörökítettem egypárszor.
Ez az épület a Riverloft ház a XIII. kerületben. Az épületet a KÖZTI tervezője Tima Zoltán jegyzi. A legfőbb ok, amiért tetszik az az, hogy sikerült egy régi épületet oly módon felújítani és közben hozzáépíteni egy újabb részt, hogy a kettő együtt szerves egészet alkot, kiegészítik egymást.
Ez itt a Révész utca felőli régi rész, amelyet még 1914-ben építettek a "Székesfővárosi Gázművek" céljára, de később más célokra is használták.













Ez a garázs lejárata, ami a Révész utcáról nyílik. Innen már látszik a modern része az épületegyüttesnek, ha innen befordulunk szép lassan előtűnik a belső udvar az oszlopokon át.








Fények játéka a lassan 100 éves téglafalon.






Meghagyták a szép régi kéményt is, bár nem tudom van-e valami funkciója az átépítés után.




Még itt a belső udvarban, ha megfordulunk az oszlopok között már egy szomszéd épület tűnik a szemünk elé. Közvetlenül előttünk pedig az a befedett rész nyáron sekély medence, amely nem csak hűsít a hőségben, de a víz felülete itt is visszatükrözi fényeket a fölötte lévő részre. Kellemes itt a séta mindig, a két ház között egy viszonylag nagyobb parkosított terület van, bekerített játszótérrel. Nekem csak a padok hiányoznak, szerintem abból egész Budapesten kevés van, valahogy mintha elfelejtenék egy-egy fejlesztés végén.






A Duna part felől pedig így néz ki az épület:










A most következő két képpel azt szeretném illusztrálni, hogy mennyire illeszkedik a környezetbe ez az épület a Duna felől nézve. A modern része mellett hasonló stílusú új házak, míg a régebbi, déli oldal mellett hasonló régi épület emelkedik.



















Egészében véve nekem rendkívül vonzó ez az egész épület. Nem vagyok szakértő, csak műkedvelő az építészetben, de vállalom azt a gondolatomat, hogy a modern része a háznak úgy öleli körül, emeli ki a régit, mint egy régi drágakövet ha új foglalatba tesznek. Meghagyták mindazt a régiből amit lehetett és kiegészítették a mai kor elvárásainak megfelelő új részekkel.
Ha arra járok néha eszembe jut Csíkszentmihályi Mihály gondolata:

"Az élet csakis annak fedi fel a titkait, aki lassú türelemmel egyszerre faggatja a múlt realitásait és a jövő lehetőségeit s közben mai ésszel próbálja értelmezni őket."


Fotók: Klein Kinga

2 megjegyzés:

Nikoletti Petra - Lakberendező írta...

Én is imádom ezt a házat! Mármint a régit. Szerintem az új része viszont tiszta 21. sz. lakótelep... A legjobb, amit elmondhatok róla, hogy szerencsére annyira jellegtelen, hogy legalább nem cseszi el a szép régi épületet.

Klein Kinga írta...

Nekem pont az tetszik benne, hogy nem vonja magára a figyelmet, de nem mondanám jellegtelennek. Inkább csak "alámegy" a réginek.

Fb. like

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails