 |
| Fotó: Szoba kilátással |
Vajon milyen lehet a megérkezés?
A megelégedés,
tudni, hogy elég vagy.
Mikor növekszik az önbecsülés.
Lerakódik, beépül...
De addig?
Folytonos önmarcangolás az álarcok mögött. Reménytelen hétköznapok végeláthatatlan sora. Elindulás, menetelés, eltévedés. Folyamatos próbálkozás, már-már odaérés..., de nem, megint csak megnyílik a mélység.
És újra a kétségbeesés.
Jeges rémület.
Hideg egyedüllét.
Magány egy ismeretlen dzsungelben. Különös hangok, jaguárvicsorgás a közelben, gusztustalan rovarok bőröd alá petéznek...
Aztán ájult alvás a halálos fáradtságtól. Nem kell többé hajnal, jó lesz itt, mindent feladva, megdermedve. Csak ne érezzem ezt többé. Ezt a gusztustalan, nyálkás didergést. Nem kell többé kiút, itt maradok. Felejtsetek el...
Végtelen
hosszú,
sötét,
nyirkos
alagút.
Furcsa csönd.
Mégis...
Mi mégis?!
Mintha valami fény derengene...
Nem akarom, nem kell!
Mintha.
Nem tudom...
Most minek ez... Jó itt nekem. Úgysem. Nekem soha. Engem senki. Mindent elrontottam. Nem megy ez már, bassza meg! Hagyjatok...
Semmi...
Egyedül...
Senki...
Megint úton vagyok...
Gépiesen gyalogolok.
Mindegy is...
Nem látom, csak érzem.
Talán csak egy ábránd vezet
oda,
hol
létezhetek...?
Vagy inkább...
...önmagammal,
teljes valómmal;
A csúnyával és a széppel,
a keserűvel, s a mézzel,
a gyermekkel, a nővel,
a fiatal merengővel,
és a fáradt bölccsel.
Az életteli vadóccal,
és a keserű pokróccal.
Vele, ha kiköp az élet
és vele, mikor minden újra éled.
Menetelés földön,
menetelés égen.
Menetelés
Menet
El
És?
Milyen lehet a megérkezés?
2018.
