Oldalak

2016. 03. 20.

Az út a cél



"Ha egyszer fölismerjük, hogy az út a cél, s ettől kezdve mindig az úton vagyunk, nem azért, hogy elérjünk valamilyen célt, hanem hogy élvezzük annak szépségét és bölcsességét, az élet megszűnik feladat lenni: természetessé és egyszerűvé válik, s maga lesz az eksztázis."
 Srí Niszargadatta Mahárádzs
(1897-1981)


2016. 03. 09.

Köszönet

Ez a blog most már teljesen és kizárólagosan az én világom. Szabaddá tettem magam számára. Nem kell végre alkalmazkodnom vélt vagy valós elvárásokhoz. Hihetetlen érzés legalább ebben a pici részében teljesen szabadnak lennem az életemnek! Remélem ez ad majd erőt a többi élet-területet is felszabadítani.
Éppen ezért köszönöm, ha itt vagy velem, bekukkantasz hozzám, írsz néhány sort, vagy csak nézelődsz. 
Jó lélekben összetalálkozni hasonló szellemű emberekkel, erősíteni és bátorítani egymást. Szerintem ez a legtöbb, amit egymásért tehetünk. Ott állni a háttérben, figyelmünkkel támogatni másikat, megosztani az élményt. 
Számomra ezt jelentik a lájkok, a kommentek - azt, hogy itt vagytok és támogattok. Ezt a blogot soha nem reklámoztam, nem voltak Facebook játékok, hogy lájkokat gyűjtsek, és most már nem is lesznek. Biztos nem lesz százezres rajongótáborom, de nem is kell. Nekem elég ha néhányan figyeltek, beszélgetünk, együtt kalandozunk ebben a Szobában, amelynek minden nappal egyre szebb a kilátása. :)
Köszönöm a figyelmeteket!
Még töröm a fejem egy valódi, életteli találkozón, hogy személyesen is megismerhessük egymást. Nem a lájkokért. Csak úgy. Hogy erősítsük az emberi jelenlétet ebben az egyre vadabb világban. Ha van valami ötletetek erre vonatkozólag, nyugodtan írjatok a kleinkinga26@gmail.com-ra.
Köszönetül pedig saját kis amatőr képeimet hoztam. Mobillal készültek, mert nincs nagy gépem, de már ezt sem szégyellem. Egyszer majd lesz. ;-)
Fogadjátok szeretettel őket!














Fb. like

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails