"Karácsony.
A német Weinacht-nak mondja, weiche Nacht, azaz az avatás, a beavatás
éjszakája. Szent éjszaka, mondják más nyelvek, és mi is nevezzük Szentestének a
karácsony estéjét. Ami szent, az eredeti héber értelmében elkülönített, isten
számára elkülönített tárgy, személy, idő.
A külső sötétség és a
bent a szobákban gyújtott gyertyafény is arra figyelmeztet, hogy titkok
közelében járunk, de erre utal még a bejgli befelé tekeredő spirálvonala is,
vagy a feltörni való karácsonyi dió. Valamit odabent kellene megtalálnunk - a
belső napot, a belső fényt, mondták a misztikusok, vagy éppenséggel az éjféli
napot.
(...) Erre figyelmeztetett az is, akit ezekben a napokban ünnepelünk, a
belső emberre, a szív emberére.
Ehhez képest talán túl sokat vásárolunk, holott akit ünnepelni szándékozunk,
azt mondta az ő tanítványainak, hogy erszényt ne hordjanak, és egynél több
ruhájuk ne legyen.
(...) Túl sokszor
akarjuk gyermekeinket vagy embertársainkat úgy nevelni, úgy idomítani, hogy
engedelmeskedjenek a külső törvényeknek, alkalmazkodjanak a világhoz, akármilyen legyen is, "hiszen ez a normális", holott
a Mester, akit most ünnepelni készülünk, nem ezt tanította. Hanem kis túlzással
szólva éppen ennek az ellenkezőjét. József Attila-i szóval: Az én vezérem bensőmből vezérel.
(…)
És ezért: sikertelenek – vagy legalábbis oly sokszor sikertelenek – ünnepeink.
Ezért sűrűsödnek a családi veszekedések, sőt nemegyszer katasztrófák ezekben a
napokban, ezért kezdődik sok válás éppen karácsony körül. Mert a rosszul
készülés, a karácsony előtti hajsza feszültsége most robbannak, most, hogy egy
kicsit kiengedhetünk, pihenni kezdünk, most tör ránk a fejfájás, az eddig
elfojtott idegesség.
De
jó volna, ha tudnánk megint játszani a karácsonyfa alatt és körül gyerekeinkkel
és egymással, mert a játék arra tanítana, hogy ne vegyük olyan komolyan azt,
amit nap mint nap öngyötrően komolyan veszünk. Karriert, pénzt, külvilág
ítéletét.
Ne
ezt vegyük komolyan legalább a játék néhány percében, hanem valami mást, amit
csak a derű és az érzelmek nyelvén lehet kifejezni.
(1992)”
Idézet Vekerdy Tamás: A beavatás éjszakája című írásából. Megjelent a Lélek-jelenlét c. kötetben;Önkonet Kft. 2001.
A képeket pedig ezúttal én készítettem ezen a héten Budapest utcáin.
Ezzel
kívánok minden kedves olvasómnak
boldog, békés ünnepet.
Klein Kinga
Das ist eine sehr schöne Sammlung von Weihnachtsbeleuchtungen, habe gerne geblättert.
VálaszTörlésAlles Gute im neuen Jahr und liebe Grüsse aus Wien
@Wienermadel+Co: Danke schön, alles Gute auch für Sie!
VálaszTörlés